Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Mégsem sértő Mohamed gúnyrajza?

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. augusztus 22. 21:27
Nem járnak el Hollandiában Geert Wilders szélsőjobboldali képviselő ellen azért, mert honlapján közzétette a Mohamed prófétáról eredetileg egy dán lapban 2006-ban lehozott karikatúrákat - közölték kedden a holland igazságügyi hatóságok.
Érvelésük szerint a szóban forgó, nagy politikai hullámverést kiváltó gúnyrajzok önmagukban nem büntetendőek, mert Mohamedet ábrázolják ugyan, de "nem sértik a muzulmánokat, illetve nem uszítanak gyűlöletre, diszkriminációra, illetve erőszakra a muzulmánok ellen".
Geert Wilders


Ugyanezen megfontolásból szintén nem folytatják az eljárást a holland köztelevízió ellen sem, amely szintén bemutatta a karikatúrákat.

A holland igazságügyi szervek ugyanakkor büntetendőnek minősítették azt a holokauszttagadó karikatúrát, amelyet az Európai Arab Liga (AEL) tett közzé saját honlapján. A rajz - állapították meg - sérti a zsidókat, hiszen azzal vádolja őket, hogy ők "találták ki" a vészkorszakot.

Wilders ellen egyébként a dán karikatúrák ügyétől függetlenül azért is vizsgálat indult, mert iszlámellenes filmjében a Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t