Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Zoltánfy István-kiállítás nyílik a Reök-palotában

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. november 22. 15:39
A tragikusan fiatalon elhunyt szegedi festő, Zoltánfy István alkotásaiból nyílik életmű-kiállítás november 25-én a szegedi Reök-palotában.
2009. november 26. - 1970. január 30.

Zoltánfy István idén lenne 65 éves, az ebből az alkalomból nyíló emlékkiállításon mintegy százhúsz alkotást láthat majd a közönség a Szegeden legendás, de az ország más részein a nagyközönség által kevésbé ismert művésztől - mondta Nátyi Róbert művészettörténész, a tárlat kurátora a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az Életvonal című tárlat időrendben vezeti a látogatókat a festő életművében.
Zoltánfy István 1967-ben végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakán Vinkler László tanítványként. A mostani kiállításon szerepelnek korai tanulmányrajzok, festői zsengék is, valamint négy portrészobor az egykor szobrászként induló művésztől.

Nátyi Róbert elmondta: Zoltánfy István a hatvanas években először szürrealista alkotásokkal jelentkezett, majd stílusa fokozatosan átalakult a helyi hagyományokban és az alföldi festészetben gyökerező realizmussá. A hetvenes évektől műveire komoly hatást gyakorolt a XV. századi itáliai táblakép-festészet. Az 1988-ban egy autóbalesetben elhunyt festőt alapvetően az élet nagy kérdései - a család, a születés, a házasság, a halál, az emberi kapcsolatok - foglalkoztatták. Festményeinek képi világát többnyire a szegedi életből, napsugaras házak, meleg családi otthonok környezetéből merítette.

A mintegy százhúsz alkotás ötven helyről, közgyűjteményekből - a szegedi és a hódmezővásárhelyi önkormányzattól, a művész szülőfalujából, Deszkről, a Móra-múzeumból - a családtól, valamint magángyűjtőktől érkezett a Reök-palotába, ahol a tárlat 2010. január 30-ig látható.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t