Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Idő kell még, meg pénz is kell

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. december 13. 17:03
A kivitelezőnek 460 millió forinttal több pénzre és 136 nappal több időre van szüksége a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházása, a konferencia- és koncertközpont építéséhez.
Ezt az Új Dunántúli Napló tegnapi számában írták. A létesítménynek 7,2 milliárd forintból jövő év szeptember végére kellene elkészülnie, de a kivitelező Magyar Építő Zrt. - Arcadom Zrt. konzorcium már nyáron, röviddel az építkezés megkezdését követően írásban jelezte: az alapozást a tervektől eltérően kívánja megvalósítani.

Azzal érvelt, hogy az általa készített talajmechanikai szakvélemény eltér a korábbi szakvéleménytől és az épület süllyedésének elkerüléséért cölöpözési technológia alkalmazása indokolt. Ez pedig 460 millió forintos többletköltséget jelentett, s az átadási határidő is 136 napot csúszik.

Az önkormányzat független ellenőrző mérnöktől kért szakvéleményt, aki a műszaki megoldásokat elfogadta, a többletdíj és a határidő-módosítást azonban nem javasolta. Végül a felek háromtagú szakértői bizottság felállításában egyeztek meg.

A bizottság egy hónapon belül dönt, van-e jogalapja a kivitelezőnek a pluszpénzre, s ha igen, mekkora összegre tarthat igényt. A határidő kérdésében a város nehezebb helyzetben van, hiszen nem dolgoztatott ki az építkezés megkezdése előtt használható talajmechanikai szakvéleményt - olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI
1 hozzászólás

Andraas 2009. december 13. 20:53

Hihetetlen, h. ezt sem tudjuk végigvinni úgy, h. ne legyenek sikkasztások, meg pézmosogatások, meg egymásra való köpködések... Tiszta, gáz, az ország egyik(a sok közül) szégyene ez az EKF-program, ill. a megvalósítása... De hátha felvirrad a nap nemsoká e kishazánkra is! (tennünk kell érte, nemis keveset)

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t