Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Megnyílt a Mustra 2009

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. december 18. 21:14
Megnyílt a magyar műemlékvédelem, műtárgyvédelem és régészet ezévi tevékenységét bemutató Mustra 2009 című kiállítás a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) budai várbeli székházában; a hivatal vezetői a pénteki megnyitón jelentették be a KÖH közszolgáltatásainak elektronizálására irányuló projekt elindulását is.
"Az eredményeket egybegyűjtve szembesülhetünk azzal, hogy minden nehézség ellenére történik Magyarországon értékvédelem (...), még akkor is, ha ebben a közvetlen állami részvétel kisebb" - értékelte a hagyományosan a Táncsics Mihály utcai székház Örökség Galériájában helyet kapó tárlat jelentőségét Mezős Tamás, a KÖH elnöke.

Mint a kiállítást megnyitó Sólyom László köztársasági elnök hangsúlyozta, a nemzeti identitás alapvető eleme, hogy folytassuk "osztatlanul kapott közös örökségünket", és a KÖH éppen ezt az örökséget védi mindenütt, ahol a magyar nemzet kultúrájának emlékei vannak.
A hivatal 2003 óta minden esztendő fordulóján bemutatja a nyilvánosságnak adott évben végzett munkáját - emlékeztetett az államfő, hozzátéve: idén, összhangban a pécsi és a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik évfordulójával a szakrális tereken volt a hangsúly.

Sólyom László rámutatott, a felújítás csak a munka végállomása, előzőleg kutatni kell, meg kell találni, és tudományosan feltárni az emlékeket, mint ahogy az örökségvédelemhez tartozik a műtárgykivitelek engedélyezése is.

Felbecsülhetetlen a civil társadalom, valamint a helyi hatóságok hozzájárulása az értékek megmentéséhez és bemutatásához - szögezte le az államfő, a példák közt említve a bezerédi Szent Vendel-, a biatorbágyi Szily-kápolnák, valamint a doberdói kápolna felújítását is.

Deme Péter, a KÖH főosztályvezetője a Mustra 2009 megnyitóján jelentette be: megkezdődött a hivatal közszolgáltatásainak elektronizálására, informatikai rendszerének fejlesztésére irányuló projekt, amely 200 millió forintos európai uniós támogatással valósul meg, növelve a külső és belső ügyintézés hatékonyságát.

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, a Magyar Építészeti Múzeum, valamint az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága közreműködésével megrendezett kiállítás 2010. február 20-ig látogatható hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között az Örökség Galériában. Az épület Pincegalériájában ez idő alatt a www.muemlekem.hu örökségvédelmi portál fotópályázatának legszebb képeit bemutató tárlattal találkozhat a közönség.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t