Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

Moszkva nem viccel

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. december 22. 18:07
Oroszországgal nem érdemes szórakozni, főleg ha egy kis ország teszi ezt. Mi ezt saját tapasztalatból szívesen elmondtuk volna a grúz testvéreknek. Moszkvában már előkerültek a vonalzók.
"Az emlékmű megsemmisítése csupán újabb kísérlet arra, hogy az egykori Szovjetunió népeinek emlékezetéből kitöröljék a közös múltat. ... Lehetségesnek tartom, hogy újra felépítsük az emlékművet egykor közös fővárosunkban" - mondta Putyin.
Hozzátette: reményei szerint az elképzelést támogatja majd az orosz és a grúz közvélemény is.

A hősi emlékmű egy 46 méter magas beton ívből, annak homlokzatán elhelyezett több alakból és az ív alatt lévő lovas szoborból állt. A grúziai hatóságok a restaurálás szükségességével indokolták a bontást. Az emlékmű eddigi helyén épül fel az új grúz parlament. A betonépítmény robbantása során szombaton egy anya és kislánya életét vesztette.

Az ülés után Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a kormány jövő évre ötmillió rubelt különített el szovjet katonák végső nyughelyéül szolgáló, a világ minden pontján lévő temetők ápolására.

A kormány elnöksége több olyan döntést hozott, és a kormányfő a nap folyamán több olyan utasítást is aláírt, amely a háborús veteránok helyzetét könnyíti majd meg: megszüntetett a lakáshoz juttatásukat sújtó minden eddigi korlátozást, rendelkezett jövő évi nyugdíjemelésükről és a második világháború végének 65. évfordulója alkalmából a résztvevőknek fizetendő egyszeri juttatásról.

A kormány elnökségének ülésén a felelősök beszámoltak arról, hogy 2010. május 10-én első ízben egész Oroszországban díszszemléket tartanak a háború végének évfordulója alkalmából: Moszkván kívül minden hős városban, valamint a katonai körzetek parancsnokságainak helyet adó városokban azonos időpontban, moszkvai idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik meg a parádé. Ahol ilyen nem lesz, ott megszervezik a megfelelő találkozóhelyet a veteránoknak. A Vörös téren tartandó díszszemlén külföldi egységek és katonazenekarok is részt vesznek - erről Ivanov miniszterelnök-helyettes még nem tudott pontosat mondani -, felvonul az új orosz haditechnika és a légierő. Az ezt követő fogadáson számos külföldi államfő mellett a fő vendégek a veteránok lesznek.

Ivanov közölte: az évfordulóra megoldják a második világháború résztvevőinek lakásgondját.
Forrás: MTI

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t