Megkínzója rémtetteiről nyitott múzeumot
Chilében múzeum nyílt a Pinochet-diktatúra áldozatainak emlékére
A 22 millió dollárból 5600 négyzetméteren létrehozott emlékkiállítás hétfő esti megnyitása indulatos emlékeket ébresztett az elnökválasztások második fordulója előtt, amelyen a demokrácia helyreállítása óta a balközép koalíció hatalma először kerülhet veszélybe a jobboldal előretörése miatt.
Az ünnepségen felszólaló perui írót, Mario Vargas Llosát, aki hasonló múzeum létrehozásán dolgozik hazájában, beszéde alatt lehurrogták, mivel a konzervatív Sebastian Pinera elnökjelöltet támogatja. A Pinera mögött álló konzervatív pártok közül kettő annak idején a diktatúrát támogatta.

A kiállított tárgyak között kapott helyet azt a vaságy, amelyre rákötözték a rabokat az árammal való kínzás előtt. A 17 évi diktatúrára emlékező múzeumot egy impozáns, a Moneda elnöki palotánál is nagyobb épületben helyezték el. A Quinta Normal nevű santiagói negyedben, ahol felépítették, emeltek egy falat is, amelyre az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 cikkét vésték.
Az eltűntekként nyilvántartottakkal együtt összesen 3197 halálos áldozata volt a Pinochet-uralomnak, és további 30 ezret börtönöztek be és kínoztak meg.

