Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

A meggyilkolt meleg sztár körül nem nyugszanak a kedélyek

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 7. 13:30
Címkék: Bűn
Könyv jelenik meg az 1997-ben pályája csúcsán Miamiban meggyilkolt Gianni Versace divatcézárról és a Versace családról az Egyesült Államokban.
A könyv bepillantást enged a kilencvenes évek gazdasági hátterébe és életstílusába, de a luxusiparba és a divat üzleti oldalába is. Az író bemutatja a Versace családot, és felfedi, hogy miként vált Gianni Versace a női divat jövőjét megváltoztató tervezővé, miközben fivére, Santo levette a terhet a válláról azzal, hogy ő hozta meg az üzleti döntéseket. 

Versace volt az, aki korán felismerte: márkajelzését a ruhákon kívül parfümökre, kozmetikumokra, órákra és még bútorokra is érdemes rátennie - derül ki a könyvből. A homoszexuális tervező sikeréhez hozzájárult az is, hogy olcsóbbá vált az utazás, így amerikai és japán vásárlók jelentek meg Európában. Emellett az amerikai Vogue magazin - amely hagyományosan amerikai tervezőkre összpontosított - nagyobb teret kezdett biztosítani az európai mestereknek. 

A könyv szerint az internet robbanása pedig tovább szélesítette a megjelenés lehetőségeit. A kötet külön figyelmet szentel Versace meggyilkolásának, valamint a halála után kialakult helyzetnek. Versace akkor 11 éves unokahúgára, testvérének, Donatellának a lányára hagyta közel kétmilliárd dolláros vagyonát, a márka vezetését pedig Donatellára bízta.
Ball 220 interjút készített a családtagokkal, barátokkal, riválisokkal és ügyfelekkel, a könyvhöz ezek a beszélgetések nyújtottak hátteret.

Deborah Ball: A House of Versace: The Untold Story of Genius, Murder and Survival (A Versace-ház: A zseniség, gyilkosság és túlélés még el nem mondott története)

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t