Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

Halott művész éjszakai szellemidézése a Műcsarnokban

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 17. 21:00
MTI
Halász Péter még élve felravataloztatta magát, most szellemidézésre hívja a népet.

Fotó: Donáth Péter
A négy éve elhunyt Halász Péter színházi rendezőnek, színésznek, írónak, filmrendezőnek állít emléket a Szellemidézés című esemény péntek estétől vasárnapig a budapesti Műcsarnokban.

A programsorozat gerincét a 24 órás nonstop Halász-film premierje adja. A Halász 24 című film vetítése pénteken éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélkor fejeződik be

Emellett színházi és felolvasó színházi előadások, fotó- és relikvia-kiállítás, koncertek, Halász Péterrel kapcsolatos videóműveket és filmeket bemutató tévészoba, valamint Najmányi László The Man Who Was a Theatre című filmjének nonstop vetítése és egy speciális hangszoba is várja az érdeklődőket.

Az esemény záróaktusaként Najmányi László átadja a Halász Péter emlékére 2009-ben általa alapított Theatrica Vitae-díjat Surányi Nóra színésznőnek, a Les Fleurs du Mal társulat tagjának, a Bünti című lakásszínházi előadásban nyújtott alakításáért. A díjjal az élő színház legkiválóbb művelőinek munkásságát ismeri el az alapító.

A szervezők arra biztatják a nézőket, hogy a három napos eseményre "költözzenek be" a Műcsarnokba, ahol fekvőpárnák teszik kényelmesebbé a hosszabb tartózkodást. Az ötlet Halász Pétertől származik, aki a Jeles Andrással alapított Városi Színház 48 órás megnyitójára külön alvócellákat építtetett a közönségnek.
Halász Péter gyógyíthatatlan betegségére váratlanul, a 37. Magyar Filmszemle fődíját elnyerő Herminamező - Szellemjárás forgatása alatt derült fény. Ekkor döntötte el, hogy munkatársait megkéri élete hátralevő részének minél részletesebb dokumentálására, illetve teljes életművének 24 órás filmes feldolgozására.

Műfaji és stílusbeli megkötéseket nem tett, az elkészülő film megítélését majdani nézőire bízta. Halála előtti utolsó előadása a Műcsarnokban rendezett saját ravatalozási ünnepsége volt. Halász Péter koporsóban fekve hallgatta végig pályatársai, tisztelői, barátai gyászbeszédét, megnézte a személyesen neki szánt produkciókat, majd megköszönte a megemlékezést és távozott.
Forrás: MTI

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t