69 év után ért a levél a címzetthez

A közel hetven esztendeje kallódó levelet a postahivatal vezetője személyesen kézbesítette az eltűnt frontharcos fiának. A Lemberg megyei Szokalban élő Anatolij Zavalnij egykor szintén a katonai pályát választotta, és őrnagyi rangban vonult nyugdíjba. Az idős férfi elmondta, hogy csak halvány emlékei vannak a levél írójáról, mivel mindössze öt éves volt, amikor édesapja, röviddel a második világháború kitörését követően, megkapta a katonai behívóját.

