Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

A gyár végnapjai

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. július 19. 10:00
Magyarország egykor volt nagyhírű film- és fotópapír-vállalata, a Kodak- és a Forte-gyár történetét bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a Váci Értéktár épületében.
Zomborka Márta, a városháza közgyűjteményi és közművelődési referense a különleges kiállítás előzményeiről elmondta, hogy a Forte-gyárat mindenki elsiratta már: az ott készült filmet, fotópapírt évtizedekig használó fotósok ugyanúgy, mint a gyár egykori dolgozói, illetve maga Vác városa. A helyi levéltár azonban most nem siratni, hanem bemutatni szeretné a Kodak/Forte múltját - tette hozzá.

Felhívásukra közel hatvanan juttatták el a szervezőkhöz fényképeiket, tárgyaikat, hang- és videofelvételeiket, sokan pedig adatokkal segítették az előkészítő munkát. Az összegyűlt "kincseket" három részben (három színben) tárja a látogatók elé a levéltár.

Az első, Volt egyszer egy gyár... - a Kodaktól a Fortéig című kiállítási részben a több száz fénykép digitalizálásának eredményeként összeállított, 140 fényképből álló tablót, illetve a nyolc tárlóban és vitrinben elhelyezett tárgyakat tekinthetik meg az érdeklődők.

A második szín Fekete István fotóművész 32 fényképét vonultatja fel - emelte ki a referens. Fekete a Forte létezésének utolsó heteit fotózta végig, dokumentumértékű felvételeit Egy gyár végnapjai címmel adja közre.
A rendezvény harmadik elemeként neves fotóművészek Forte-papírra készített nagyításainak kópiáit gyűjtötték csokorba a rendezők - e résznek a ForteForever 10 címet adták.

A kiállítás - amelyhez kapcsolódóan Vác város levéltára 28 oldalas katalógust is kiad - csütörtökön 18 órakor a Váci Világi Vigalom előrendezvényeként nyílik a város főterén lévő Értéktár épületében.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t