Gyökeresen át kell értékelni a pápáról kialakult képet
A vatikáni archívumokból újonnan előkerülő dokumentumok módosíthatják a XII. Pius pápáról kialakított képet, amely szerint nem emelt szót a második világháború alatt a zsidók védelmében, a nácik népirtó tevékenysége ellen - mondta Avner Salev, a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékhely igazgatója.
Gulácsy kép is lesz az aukción
Sokrétű anyagot tartalmazó választékot állított össze május 18-iki aukciójára a Virág Judit Galéria, hogy a kínálatban minden pénztárcához igazodó műtárgy fellelhető legyen. Virág elmondta: számolnak a válság hatásaival, ezért kevesebb tételt visznek kalapács alá és visszaszorították a kikiáltási árakat is.
Dürer Szolnokon
Albrecht Dürer és kortársai műveiből nyílik tárlat május közepén a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum gyűjteményéből a Szolnoki Galériában - mondta el az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón a Tisza-parti város múzeumának igazgatója.
Aki Mona Lisával aludt a háborúban
A II. világháború előestéjén a Louvre legféltettebb, felbecsülhetetlen értékű kincsét, a Mona Lisát a múzeum szakértői több réteg vízhatlan papírba burkolták, ládába csomagolták, és vidéki rejtekhelyre vitték.
Halottak és szexelnek
Újfent tabukat dönget a plasztináció révén ismertté vált Gunther von Hagens: a művész ezúttal szexuális aktus közben mutatja be a különleges eljárása révén tartósított holttesteket. A csütörtöktől látható kiállítás már a megnyitó előtt vihart kavart Németországban.
Virágba borul a nagytétényi kastély
Barokk virágkompozíciók, virágkötészeti bemutatók, fiatal virágkötők kiállítása és jelmezterv-bemutató várja a látogatókat a hétvégén a Nagytétényi Kastélymúzeumban. A régi, míves bútorok titkos fiókjai is feltárulnak a hétvégén.
Kis Péter a legjobbak között
Az Európai Unió (EU) kortárs építészeti elismeréséért, a Mies van der Rohe-díjért versengő több száz építészeti projektből a legjobb 45 épület közé került a Kis Péter Építészműterme Kft. által tervezett, fővárosi Práter utca 30-32. alatti önkormányzati lakóépület, így az iroda munkája szerepelhet a díjhoz kötődő vándorkiállításon és annak katalógusában.
Gauguin vágta le Van Gogh fülét?
A művészettörténet egyik legtragikusabb eseményét kérdőjelezi meg két német kutató: azt állítják ugyanis, hogy Vincent Van Gogh bal fülét nem a holland festő vágta le öngyilkosságát előrevetítő idegrohamában, hanem barátja, festőtársa, Paul Gauguin.
Chagall-tárlat nyílik Esztergomban
Marc Chagall százhúsz fekete-fehér, illetve színes litográfiájából nyílik kiállítás csütörtökön Esztergomban, az Északi Kanonoksor Nagytermében, a Bazilika szomszédságában. A művek háromnegyed része bibliai illusztráció, kisebb hányada a cirkusz világának többféle feldolgozását ábrázolja.
Szabó Franciskáé a díj
Szabó Franciska egyetemi hallgatónak ítélték első alkalommal az idén létrehozott Műgyűjtők Amadeus Díját. A kezdeményezés célja az arra érdemes tehetségű fiatal képzőművészek támogatása és bemutatása mellett a műgyűjtés jelentőségének és a műgyűjtők szerepének hangsúlyozása.
Ady, Liszt, Kádár eredeti fotói kótyavetyén
Sokszínű kínálat jellemzi a Múzeum Antikvárium kedden induló első fotóárverését: az egy héten át tartó online aukción régi fényképek és kortárs alkotók felvételei, valamint fotóművészeti albumok is szerepelnek.
Ránk fér egy kis erotika
A Mediawave utolsó napjára érkeztem meg Győrbe. Délelőtt, valószínűleg a tegnapi esti bulinak köszönhetően, pangott a város. Sem alkotó, sem szervező nem dugta ki az orrát az utcára délután 2 előtt. A híres győri csónakos szobra melletti kávézóban üldögélve azonban mégis találtam magamnak programot.
Mint a piacon: eladják a leselejtezett hollywoodi sztárokat
Negyvennégy éves fennállása óta először bocsátotta árverésre viaszfiguráit a Hollywood Wax Museum. Az aukción a Beatles négy tagjának viaszmása közel 13 ezer dollárért (2,8 millió forint) kelt el.
Forró hangulat: erotika is lesz a Műgyűjtők éjszakáján
Plakátgaléria, aukciós tárlatok, Karl Bielik londoni festőművész alkotásai és koncertje, belsőépítészeti kiállítás, nemzetközi szőnyegszakértő előadása, absztrakt és erotikatárlat várja többek között az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján, a főváros V. kerületének galériás negyedében.
Döbbenetes arcplasztika: ilyen volt, ilyen lett
Lehet-e műalkotásnak tekinteni egy orr átplasztikázását vagy egy koponya rendbetételét? Egy New York-i galéria plasztikai műtétekről készült fotókból állított össze kiállítást az előtte-alatta-utána alapon.
A sikolytól a rémálmokig
Nem könnyű kijelölni egy-egy művészettörténeti korszakhatárt, és persze azt is nehéz megállapítani, mikor kezdődött az ún. modern Európában. Minden esetre a Corvina művészettörténeti sorozatának 14. kötete Munch A sikoly című 1893-ban festett képével indul, de ugyanez a kép szerepel a 13. kötet vége felé, ami után Klimt következik. A helyzet bonyolult.
Hitler igen, Szaddám Huszein nem
A bagdadi főposta falain kiállított több ezer bélyeg között látható az első iraki király képe, Adolf Hitleré is, de Szaddám Huszeiné nem, a kormány ugyanis megtiltotta, hogy megjelenjen az iraki diktátor portréja az iraki kiállításon.
Holland tervek alapján töltik be az űrt Budapest közepén
A Nincs lehetetlen - Holland Kultfeszt záróeseményeként csütörtökön a Merlin Színházban leleplezték a Városháza parkba tervezett multifunkcionális épületegyüttes, a Városháza Fórum makettjét, amelyet a tervező, Eric van Egeraat építész mutatott be.
Dalí- és Lempicka-képeket raboltak el álarcos fegyveresek
Tamara de Lempicka és Salvador Dalí egy-egy képét lopták el pénteken álarcos fegyveresek egy hollandiai múzeumból.
Érdemes mélyre menni!
Metróépítkezés címmel kiállítás látható péntektől az épülő 4-es metró tervezett Bocskai úti állomásán; a tárlat a földalatti munkálatokat különböző stílusú fotókon és festményeken mutatja be.

