Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. szeptember 2. csütörtök
Rebeka , Dorina
06:02
19:23
Belépés
ok

Vádat emeltek Charlie Sheen ellen a késes balhé miatt

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. február 9. 10:14
A színésznek terápián kell kezelnie a dührohamait, nem fogyaszthat alkoholt sem. A hétfői tárgyaláson a felesége azt kérte az aspeni bíróságon, hogy ejtsék a vádakat a férje ellen, mert a médiafigyelem megkeserítette az életüket.
 
Testi sértés és fenyegetés miatt emeltek vádat Charlie Sheen ellen, miután a karácsonyi nyaraláson halálosan megfenyegette a feleségét, Brooke Muellert, és kést szorított a torkához, írja az AFP hírügynökség.

A 44 éves színész elleni távolságtartási végzést felfüggesztették, így újra kapcsolatba léphet Muellerrel. Továbbra is érvényben van viszont a határozat, ami szerint Shennek részt kell vennie egy terápián, ahol megtanul a dührohamain uralkodni. Emellett nem fogyaszthat alkoholt, drogokat, és gyógyszerből is csak azt, amit az orvosa felír neki.

A hétfői tárgyaláson mindkét fél megjelent, és a végén megölelték egymást, de külön távoztak az aspeni bíróságról. „Mueller azt kéri, hogy ejtsék a vádakat a férje ellen" – mondta a tárgyaláson az ügyvédje, Yale Galanter, és arra hivatkozott, hogy a párt borzasztóan megviselte az esetet követő sajtófigyelem.

A Szakasz és a Tőzsdecápák színésze 2008—ban házasodott össze Muellerrel, akitől ikrei születtek.

A képzőművészet oltárán - Český Krumlov

A képzőművészet oltárán - Český Krumlov

Český Krumlov. Amikor nem is olyan régen meghallottam ezt a nevet, azonnal megismételtettem, hogy biztosan és jól értsem. Igen, másodszorra is azt hallottam, hogy Český Krumlov, de még mindig nem ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t