Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Tíz éves a révkomáromi Rév kulináris kultúrközpont

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. november 4. 17:35
Tizedik születésnapját ünnepli a révkomáromi (Komárno) RÉV-Magyar Kultúra Háza, a hely, ahol 1999-ben egy fedél alá került a gasztronómia és a művészet. Ebből az alkalomból szombaton kiállítással és koncerttel ünnepelnek a központban.
"Amikor 1998-ban Hégli Dusánnal közösen megfogalmaztuk elképzeléseinket, olyan multikulturális hely létrehozását tűztük ki célul, ahol találkozik e két dolog, azaz a vendéglátás és a kultúra, azon belül is elsősorban a képzőművészet és a népzene" - elevenítette fel a kezdeteket Fekete Gábor, a RÉV tulajdonosa az Új Szó című pozsonyi lapnak nyilatkozva. 

Az eredeti célkitűzés a mai napig nem változott, csupán a pályázati támogatások apadtak el az utóbbi időben. Ezért a vendéglő nyereségéből finanszírozzák a kulturális programokat. Emiatt az induláskor tervezett havi rendszeresség helyett negyed- vagy félévente tudnak nagyobb saját fesztivált tartani, de befogadnak mások által szervezett rendezvényeket is. 

Az elmúlt 10 év alatt szinte mindenki fellépett a RÉV színpadán, aki a magyar népzenében számít, legyen az hangszeres vagy táncegyüttes, helyet adtak mintegy félszáz kiállításnak, egy ideig saját színházuk is volt, újabban pedig Boka Gábor előadóművész lép fel rendszeresen náluk. A népzene mellett az alternatív zene művelőinek is helyet adnak, és rendeztek már dzsessz és blues koncertet is. 

November 7-én, szombaton a tízéves jubileum alkalmából kiállítás-megnyitót, koncertet és felvidéki borszekrény-avatót tartanak a RÉV-ben. A borszekrénnyel állandó bemutatóhelyet biztosítanak a Felvidék legjobb borászainak. Közös tárlaton mutatkozik be egy keramikus, egy festő és egy szobrász, azaz Bencsics Ákos, Szkukálek Lajos és Ferdics Gábor, valamint Pascal Leeman francia képzőművész. A megnyitón Berecz András és az Új Stílus zenekar ad koncertet.


Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t