Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Kivérezhetnek a levéltárak

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. november 13. 10:47
Az egyre súlyosabb raktárgondok és az európai uniós pályázatok hiánya mellett a magyar levéltáraknak valószínűleg a központi források drasztikus csökkentésével is meg kell küzdeniük jövőre.
Ezt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének választmányi elnöke közölte. Mint elmondta, a hazai levéltárak számára egyre súlyosabb gondot jelent a forráshiány, így már a megőrzendő dokumentumok szakszerű tárolása is problémát okoz számos intézménynek.

A levéltárak folyamatosan veszik át a megőrzendő történeti értékű iratokat a közintézményektől, így szükséges lenne a tárolási kapacitások bővítése. Néhány évvel ezelőtt meg is indult egy örvendetes raktárépítési folyamat, ez azonban az utóbbi három esztendőben a központi források hiánya miatt leállt - számolt be a helyzetről Tyekvicska Árpád. A szakember elmondása szerint a megyei levéltárak csaknem fele már komoly raktárgondokkal küzd, többek között az általa vezetett Nógrádi Megyei Levéltár is.

Mint hozzátette, a hasonló intézmények az európai uniós pályázatokból sem remélhetnek forrásokat: folyik ugyan az e-levéltár projekt, amelyben a Magyar Országos Levéltár (MOL) és a Budapest Főváros Levéltára részt vesz, de a múzeumokkal és a könyvtárakkal szemben a levéltárak általában nem tudnak az európai uniós pályázatokon indulni, mert nem igazán léteznek ilyen kiírások - fogalmazott.

Tyekvicska Árpád szerint a problémákat folyamatosan jelzik a leadott éves munkatervekben, szakmai fórumokon, de nem történt elmozdulás pozitív irányba. Csupán azzal kapcsolatban hangzott el ígéret, hogy egy európai uniós pályázat megnyílna a levéltárak számára is, de ez inkább periferikus, a közművelődési területet érinti - jegyezte meg.

Mint a szakember hangsúlyozta: jövőre várhatóan tovább csökkenek a központi források. A levéltáraknak szánt úgynevezett állományvédelmi támogatás idén 140 millió forintot tesz ki, ebből az intézmények mintegy 20 milliót tudnak korszerűsítésekre fordítani, míg 120 millió jut iratok megmentésére, restaurálására, állapotmegőrzésre. A 2010-es költségvetésben azonban az állományvédelmi támogatást csaknem harmadára, 50 millió forintra akarja csökkenteni a kulturális tárca, és ezek a megszorítások már az alapfeladatok ellátását is veszélyeztetni fogják - figyelmeztetett.

A MOL főigazgatói pályázatról szólva Tyekvicska Árpád úgy vélte, a kedden kihirdetett eredmény politikai döntés eredménye. "Álláspontomat írásban is kifejtettem a szakmai bírálóbizottságban: a hat induló közül két személy felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket szerintem ma a nemzeti levéltár vezetőjével szemben támasztani kell. Ezek között nincs a kinevezett" - közölte Reisz T. Csaba főigazgatói megbízásával kapcsolatban. "Ez a döntés egyenes következménye annak a lekezelő magatartásnak, amelyet a jelenlegi kulturális kormányzat a levéltárak irányában gyakorol" - vélekedett Tyekvicska Árpád.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t