Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. március 17. szerda
Gertrúd, Patrik
05:52
17:53
Belépés
ok

Veszprém megye átjön a pesti oldalra

2009. november 24. 13:51
Ezer évig jó volt nekik a Dunántúlon, de most vasárnap teljes seregszemlét tartanak a Duna partján, a pesti oldalon. Minden bemutatni érdemes értékük megjelenik.
A fennállásának ezeréves jubileumát idén ünneplő Veszprém megye vasárnap bemutatkozik Budapesten, a Művészetek Palotájának (Müpa) Cifra Palota - Hetedhét ország című programsorozatában.

Mint azt Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója a rendezvényt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a program gerincét a négyórás színpadi műsor adja majd, amelynek keretében a megye több kulturális együttese is fellép. Bemutatkoznak a fővárosi közönségnek a balatonalmádi és a veszprémi zeneiskola növendékei, az ugyancsak veszprémi Kabóca Bábszínház, a pápai Cimbora Klub, az ajkai Apte Táncegylet, a magyarpolányi Apetka Gyermek Táncegyüttes, a Tegnap Zenekar és Baksa Kata népdalénekes is.

Bemutatnak adventi és karácsonyi szokásjátékokat, hagyományokat, lesz dal- és tánctanítás, valamint tartanak karácsonyi kézműves foglalkozást is. Mivel a program pont advent első vasárnapjára esik, tartanak majd gyertyagyújtást is, továbbá bemutatják Nagy László költő iszkázi regölőjét és a Somló-hegy környékének népi regöléseit - tette hozzá.

A Müpa közönsége megismerkedhet a megyebeli településekre, a Bakony és a Balaton vidékére jellemző szőttesekkel, hímzésekkel, bőrdíszművekkel, fafaragásokkal, fazekas munkákkal, kerámiákkal és gyöngyökkel is. Bemutatkoznak a Veszprémi Kézműves Műhely mesterei, a Népművészeti Egyesület, s bemutatót tart a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. két mesterfestője is.

A veszprémi Bakony Fotóklub ötven fényképből álló sorozattal mutatja be az ezeréves Veszprém megyét - jegyezte meg az igazgató.

Révay Laki Piroska, a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója a sajtótájékoztatón elmondta: 2007 ősze óta hívnak meg megyéket egy-egy bemutatkozó programra, hogy ne csak a budapestieké legyen a palota, és vendégeik megismerhessék a vidéki kultúrát, Magyarország népművészetét, építészetét, zenei és más kulturális értékeit. Ezt szolgálják a Cifra Palota-sorozat keretében minden hónap utolsó vasárnapján Hetedhét ország címmel megrendezett megyei bemutatkozó programok, amelyekre a belépés ingyenes.

Jövő május végén, a gyermeknapon valamennyi - addigra már bemutatkozott - megyéből meghívnak majd egy-egy kulturális produkciót a Hetedhét ország programsorozat zárására - tette hozzá a művészeti tanácsadó.
Forrás: MTI
1 hozzászólás

Fekete Zoli 2009. november 24. 14:05

.

Üzenet a Földnek!

Addig idd a sört, míg hideg, mással foglalkozni... MINEK?!

Ismeretlen

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t
U t a z á s i   a j á n l a t