Civil Licit az esélyegyenlőségért
A civileknek kiírt pályázaton tizenöt olyan szolgáltatást talált a zsűri, melyeknek vállalati szintű megvalósítása nagyban hozzájárul az esélyegyenlőség megteremtéséhez. A pályázatokat egy független bizottság bírálta el, melynek tagjai Czike Klára nonprofit szakértő, szociálpolitikus, Egri Nagy Erzsébet, a Gazdasági Rádió CSR (Corporate Social Responsibility, azaz vállalati társadalmi felelősség) műsorának szerkesztő-műsorvezetője és Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezetője.
A szervezők rendhagyó hétvégi esélyegyenlőségi filmfesztivállal színesítik a programot: a közönség olyan kis- és nagyjátékfilmeket, dokumentumfilmeket tekinthet meg, amelyek témavilágukon, alkotóikon, vagy éppen a bennük szereplőkön keresztül mutatják be az egyenlő bánásmód megteremtése kapcsán előkerülő problémákat, élethelyzeteket.
A Civil Licit egy olyan aukció, ahol civil szervezetek bocsátják árverésre azon esélyegyenlőséget elősegítő szolgáltatásaikat, melyek a cégek, vállalatok számára nyújthatnak szakmai segítséget produktív sokszínűségük, CSR-szemléletük fejlesztésében. Az eseményt második alkalommal rendezik meg.

