Obama vérfarkassá változik (videó!)
Crosson ezzel megtörte a jeget, ami Obama népszerűtlenségét illeti a humoristák körében: a fekete elnök „cool“ fellépésén eddig senki sem talált igazán fogást a komikusok közül. Crosson azonban ügyet sem vetett a többiek tiszteletteljes tartózkodásának a hip-hop műfajába emelte az elnök szlogenjeit, és annak hasonmásaként lép fel a videókban. A New York-i fiatalember, aki alkalmi munkákból – többek között beugró színészként – tengette életét, és aki egyik munkahelyén az egyetlen világosabb bőrű feketeként a Barack gúnynevet kapta, maga sem számított ekkora sikerre. Első feltöltött videójára rögtön százezrek voltak kíváncsiak.
Crosson azóta különféle klipeket dolgozott át „Obamára“, így Michael Jackson Thrillerjét is, ahol táncosként nem vérfarkassá, hanem gengszter-Obamává változik át, miközben a gazdasági válságról énekel.
Ha Crosson jelenlegi előfizető-listáját nézzük, az egykori pincér már Beyoncé és az NB1-es kosárliga népszerűségét is leelőzte. Crosson mindettől függetlenül tiszteli az elnököt, és nem személyét, hanem a Fehér Házat kritizálja rövid videóival; mindemellett egyik legnagyobb vágya, hogy egyszer az elnököt személyesen nevettethesse meg.

