Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

Megköveznék a delfint

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 5. 21:04
vm
Egy amerikai vallási közösség megkövezné Tilikumot, a kardszárnyú delfint, aki múlt héten rántotta mélybe idomárnőjét. A 40 éves nő életét vesztette.
H i r d e t é s
Az Amerikai Családok Szövetsége /The American Family Association/ a Biblia parancsával indokolja véleményét. Állításuk szerint a bálna már 1991-ben egy másik látványparkban is gyilkolt, de már három erőszakos "cselekedete" ismert.

A rendőrség kihallgatta a szemtanúkat, akik egyértelműen leírták, hogy a hatalmas delfin a hajánál fogva húzta a mélybe a nőt, akit hiába próbáltak kimenteni a vízből: már csak holttestét tudták a felszínre hozni. Brancheau nagyon tapasztalt trénernek számított; otthonában, Chicagóban helyezték örök nyugalomra.

A SeaWorld hivatalos vezetése eddig elutasította a Tilly néven becézett bálna elaltatását vagy szabadon engedését sürgető véleményeket. Mint Chuck Tompkins, a hálózat alapító tagja elmondta, az emlős szabadon engedése 20 évnyi fogság után az állat biztos halálát jelentené. A több tonnányi súlyú kardszárnyú folytatni fogja a fellépéseket, de az idomárok nem tartózkodhatnak a hatalmas delfinekkel egy medencében.

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t