Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Különleges nosztalgia expressz

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 20. 14:00
Három országot érintve, a Monarchia magyar vasútvonalán halad át a Kárpátalja Expressz.
A szerelvényt egy Nohab mozdony húzza
A nosztalgia expressz csütörtökön lépett át a határon, és futott be Csapra, ahol az utasokat és az utazás szervezőit többek között Brenzovics László, a Kárpátalja megyei Közgyűlés elnökhelyettese és Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának vezetője fogadta a vasútállomáson.

Ezt követően a Magyarországról érkezett utasokat az Európa téren Burkus Árpád, Csap alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, bízik benne, hogy ez az esemény a két ország kapcsolatainak szorosabbá tételét, illetve a kétoldalú turizmus fejlesztését is szolgálja majd.

A magyar fél részéről Molnár Béla parlamenti képviselő ismertette a kétnapos nosztalgiautazás üzenetét. "Az utazás célja – mondta – egyebek mellett felhívni a figyelmet a határokon átívelő gazdasági, közlekedési, turisztikai együttműködésre, ezáltal elősegíteni a régióban a munkahelyteremtést."

Csapon idegenvezető szállt fel a vonatra, aki út közben ismerteti Kárpátalja történelmét, jelenét. A következő állomás Beregszász volt, ahol az utasok megkoszorúzták a Petőfi szobrot, majd városnézésen vettek részt.

A nosztalgiavonat szombat reggel folytatta útját Nagyszőlősre, ahol szintén megállnak várost nézni, majd továbbutaznak Királyházára. A Kárpátalja Expressz innen a Nevetlenfalu-Halmi átkelőn Románia felé robog tovább. Ott Szatmárnémeti és Nagykároly érintésével tér vissza a monarchia vasútvonalán Budapestre.

Az utasok között a MÁV, a GySEV és a MÁV CARGO számos vezetője is jelen van.
Forrás: Magyar Online

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t