Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Rendőrök lepték el az ismert szórakozóhelyet

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. április 17. 12:45
Több rendőrségi autó keltette fel szombaton délelőtt az egri belvárosban járók figyelmét. A rendőrök nem találták, amit kerestek.
 
Szemtanúk elmondása szerint több járőrautó, illetve egy rendőrségi furgon állt az egyik ismert belvárosi szórakozóhely előtt Egerben, és az egyenruhások az épületben intézkedtek.

A heol.hu érdeklődésére Soltész Bálint r. százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az Egri Rendőrkapitányságra arról érkezett bejelentés, hogy a szórakozóhelyen kábítószergyanús csomagokat osztogatnak.

A bejelentés alapján a rendőrök ellenőrzést hajtottak végre a szórakozóhelyen, ahol igazoltatásokra, ruházatátvizsgálásokra került sor, illetve drogkereső kutyát is bevetettek.

Az akció eredménye azonban nem igazolta a bejelentő által elmondottakat.
Forrás: heol.hu

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t