Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Rohad Budapest közepe

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. május 10. 08:55
zzs
A felújítás még tavaly kezdődött el, az igéretek szerint a következő szezon végére megnyílik a pálya.

A műjég 1896-ban
A terveket a Mányi István Építész Stúdió tervei alapján készítették el, és az Európai Unió 3,17 milliárd forinttal támogatja a projektet.
A teljes rekonstrukció 4,7 milliárd forintba kerül. A felújítás során megújul a teljes műjégpálya és fogadóépülete, valamint újjáépítik az létesítmény II. világháborúban lebombázott épületszárnyát is.

A tervek szerint még egy teljes évad kimarad - hacsak nem lesz hosszú a tél - 2011. február 15.-én nyitja meg kapuit a pálya. A csónakázótó is megújul, a lágy habokban lehet evezni, ahogy egykor nagyanyáink is tették.

Az épület eredetileg nagyobb volt, de a II. világháborúban elpusztult egy teljes szárny. A tervezők az eredeti terveknek megfelelően építik vissza az épületrészt, mely Francsek Imre tervei alapján valósult meg, 1893-ban.

A pályáztatás jó magyar szokás szerint kisebb botrányoktól volt övezve, az első pályázatot a fővárosi önkormányzat visszavonta. Az eset előzménye, hogy az egyik pályázó kifogást emelt a pályázat ellen, mert az sértette az esélyegyenlőséget. Ennek hatására új közbeszerzési eljárást írtak ki.

A felújítás költségeit sportcélú ingatlanok (többek közt Tusculanum szálló, Hajógyári-szigeti evezőház) eladásából teremtették meg. A pálya a tervek szerint többlet bevételt fog hozni, a látogatók száma 120.000 fővel nő, és 23 új munkahely is létesül.



Fotó: urbanista.blog.hu
Az urbanista.blog.hu posztolt ki egy képet a Városligeti tó állapotáról. A tavat ellepték az algák, a tetején állítólag madártetemek úszkálnak.

A Főkert már másnap saját oldalán jelentette meg hírt, mely szerint, amit a képen látunk az a kissé eufemisztikus nevű algavirágzás, melyet a gondos Főkert dolgozók legalább naponta egyszer legyűjtenek.

Az algák egy tavaly elkezdett vegyszeres kezelés hatására kerültek nagy mennyiségben a tó felszínére, mely reményeik szerint csökkeni fog. A Hírszerzőnek adott nyilatkozatában Erdősné Győrffy Márta a Főkert Zrt. Parkfentartási igazgatója szerint az elhullott madarak aránya nem utal tömeges fertőzésre.

A Főkert igérete szerint 2011 tavaszától  „megújult, újra működő és élő tórendszer fogadja ligetet felkeresőket.”

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t