Bono és a véres vasárnap
2010. június 22. 16:10
Címkék: Háború, Történelem
Az alábbiakban Bono, a U2 énekese ír a Véres Vasárnapról.
A véres incidensben 14-en vesztették életüket. A történtek csak tovább mélyítették a katolikus írek és a koronához hű protestáns angol lakosság közötti konfliktust, amely csak az utóbbi években csendesedett el. A világhírű ír zenekar frontemberétől sosem állt távol a nyilt politikai állásfoglalás, az emberi és szabadságjogok elkötelezett aktivistájaként ismerte meg a világ. Bono most a régóta várt megbékélés kapcsán írt cikket a New York Times napilapban.
"Minden mélyérzelmű ír emlékszik a napra, mikor Edward Daly magasra emelt véres zsebkendővel állt a halottak és sebesültek felett.
Apám aznap azt mondta: az északiak megőrültek. Katolikus-protestáns vegyes családból származom. Múlt kedden, Írország 38 éve borús egén felcsillant az igazság első fénysugara, és elmosta a múlt előítéleteinek árnyékát.
„Annak a napnak, sosem szabadott volna megtörténnie” mondta David Cameron, az új brit miniszterelnök. „Fegyveres erőink néhány tagja akkor rosszul döntött. Tetteikért kormányunk a felelős, ezért az egész ország nevében bocsánatot kérek”.
Az írek számára eddig elképzelhetetlen volt, hogy egy brit miniszterelnök ezeket a szavakat valaha is kimondja, méghozzá Derry főterén, egy olyan helyen, amely a brit vezetőkkel szemben tanúsított ellenszenvről híres.
Derry egy nagy közösség. Ezen a napon úgy viselkedtek, mint az esküvői vendégek: a beszéd ideje alatt feszülten figyeltek majd később a vallást félretéve visszafogodtan ünnepeltek. A 70-es, 80-as évek vezető személyiségei, akiket gyerekkoromban megtanultam tisztelni, most zavarba hoztak. Egy pillanatra Martin McGuinness is visszaváltozott mesterlövészből szelíd halásszá, terroristából tanárrá, elsőosztályú miniszterelnökhelyettessé.
McGuinness és Gerry Adams, aki a 70-es években vezető tagja volt az IRA-nak, tudatosan kerülte a kétértelmű kifejezéseket, és más közösségek halottaival is példálózott. Bár sokan panaszkodtak, hogy a Tony Blair idejében Lord Saville által vezetett 280 millió dollárba kerülő jelentés eredményeit észak-írországi iskolák tananyagába is felhasználhatták volna, elfogadták a jelentésben írottakat hogy a fegyverhasználat indokolatlan és hibás lépés volt. A protestáns egyházfő „gyógyulásról” beszélt, és találkozót szervezett az áldozatok családjainak.
A gyógyulás jelen esetben elég elcsépelt szó, hiszen a sebek nehezebben gyógyulnak, ha rejtegetnünk kell őket. A Saville-jelentésnek köszönhetően azonban végre tisztázódtak az eseményekben résztvevő személyek szerepei. A katonák is várták már, hogy kiderüljön az igazság.
Azt könnyen elfelejtik, hogy a brit erők látszólag azért mentek Észak-Írországba, hogy a katolikus kisebbséget megvédjék, mégis, csupán néhány év leforgása alatt a Derryben focizó fiatalokkal teli udvarok kopár kertekké változtak, és a szomszédok látogatásait felváltották a rendőri razziák.
Ez mindenhol ilyen gyorsan zajlik: ha valamit tanulhat a világ az írek történelméből, az az, hogy a rossz mindig gyorsan jön és lassú az út a javulás felé, de nem lehetetlen.
Forrás: New York Times
