Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Több száz állat pusztult el az erdőben

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. július 8. 13:07
Mintegy 350-400 vadmalac és 150 szarvasborjú veszett oda a gemenci erdőben. Legalábbis az eddigi felmérések alapján így vélik a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. munkatársai.

Lassi megálló, sínek a víz alatt
A terület egyelőre bejárhatatlan a Duna után visszamaradt sár és hordalék miatt. Több tízmillió forintra rúghat az anyagi kár.

Az állatállomány többsége életben maradhatott, köszönhetően az erdészek munkájának, akik közel 100 tonna takarmányt helyeztek ki a vadmentő dombokra a tetőzés előtti időszakban.

A felnőtt vad – szarvas, őz, vaddisznó, – sok esetben arra kényszerült, hogy malacát, gidáját, borját hátrahagyva meneküljön. Ezzel magyarázható a fiatal jószágok nagyszámú elhullása. Több hét múlva lehet majd pontosítani az állományban keletkezett károkat, hiszen járulékos veszteséggel is számolni kell.

Előfordulhat, hogy az áradást túlélő állatok a fertőzött vízből isznak, megeszik a sáros leveleket, megbetegszenek és elpusztulnak. Valós veszély továbbá, hogy a napokig vízben álló nőstények felfáznak, emiatt elapad a tejük, és nem képesek tovább táplálni utódaikat.
A kisvasút lassi megállóhelye - víz alatt a vasúti pálya A kisvasút lassi megállóhelye - víz alatt a vasúti pálya

Az áradás miatt állították le a kisvasút forgalmát, amit szombaton részlegesen indíthatnak újra. Pörböly és Lassi állomás között, 8 kilométeres szakasz használható, amit helyreállítottak. Folyamatosan javítják a vasúti pályát, vannak olyan részek, ahol 8-10 méter hosszan teljesen alámosta az alépítményt a víz, több helyen a levegőben lóg a pálya. Néhány hét múlva a Malomtelelő állomást is bekapcsolják a forgalomba, az egész szakaszon azonban az optimista számítások szerint is csak augusztusban járhatnak a szerelvények.
Forrás: baon.hu

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t