Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Óriási halszörnyet fogtak ki a Dunából

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. augusztus 24. 12:17
Címkék: Állatvilág

Simon Imre fogott már ki huszonöt és harmincöt kilós halat is, de a legutóbbi nagy fogása viszi a prímet: egy ötvenöt kilós harcsa akadt a horgára a Dunán.

Fotó: Kemma
– Este tíz óra körül fogtam ki a harcsát. Rapalával horgásztam, harminc-negyven perc fárasztás után adta meg magát. A dunai halak egyébként erősebbek, kitartóbbak állóvízi társaiknál, mert többet úsznak, mondhatni jobb az állóképességük. A harcsát már feldolgoztuk – részletezte a horgász.

Joggal büszke 195 centiméteres zsákmányára, amely lényegében nagyobb, mint ő maga.
Süttő mellett a Dunán akadt horgára a méretes példány, amelyből halászlé és sült hal készül majd – Simon Imre és felesége hét végi harmincadik házassági évfordulójára.

Simon Imre és a méretes harcsa Simon Imre és a méretes harcsa

– Ez volt az eddigi legnagyobb fogásom. Gyerekkorom óta horgászok, harminc éve csak pergetek. A Duna vonalán, Süttő, Lábatlan, Neszmély térségében szoktam a halakra lesni leggyakrabban, főleg csónakkal – részletezte Simon Imre, aki a süllőt is nagyon szereti, családjával egyetemben. Elárulta: pontyra például nem is szokott „menni”.
Simon Imre gyakorlott horgász, ezt bizonyítja az is, hogy a harmincöt kilós halakat is cirka tíz perc alatt szokta kifárasztani.

Akár a két méteres hosszt is meghaladhatják a harcsák, így bátran kijelenthetjük, hazánk legnagyobb kopoltyús ragadozója.

Magyarországon folyó- és állóvizekben is egyaránt gyakori faj.
Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai leginkább hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak víz közelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is.
Forrás: kemma.hu
5 hozzászólás

Vámpír 2010. augusztus 24. 14:23

Szánalmas ez a hatásvadász cím...
Azért egy ötvenöt kilós harcsa nem óriási halszörny... :)

Kisfiúú 2010. augusztus 24. 14:44

Jó ez, legalább magyar-.-
De igazad van vámpír....

1,olvasó 2010. augusztus 24. 14:45

És hol a szörny???

Különben elolvastad volna? 2010. augusztus 24. 15:19

Valahol azért van így, mert erre harap a magyar. Kinek a hibája?

Azért 2010. augusztus 24. 16:46

szép fogás meg kell hagyni, bár valóban nem szörny.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t