Törölhetik a Világörökség listájáról az Elba völgyét
A világörökség listáján jelenleg összesen 851 helyszín szerepel, ezek közül 660 kulturális, 166 természeti nevezetesség, 25 pedig vegyes jellegű. Öt ország először jelöl helyszínt: Kirgizisztán a Szulamain-Too szent hegyet, Pápua Új-Guinea Kuk hajdani mezőgazdasági területet, az olasz félszigeten lévő San Marino miniállam a városközpontot és a Titano hegyet, Szaúd-Arábia az Al-Hidzsr régészeti együttest, Vanuatu pedig a Mata királyról elnevezett tájegyüttest. Előnyben részesítik az elbírálásnál az olyan országok pályázatait, amelyeknek még nem szerepel valamely nevezetessége a világörökségben.
Szlovákia és Magyarország eredetileg a komárom-révkomáromi erődrendszer felvételét szerette volna elérni, azonban június végén, miután valószínűvé vált, hogy a VÖB idei ülésén erre nincs esély, a közös pályázatot visszavonták, hogy később döntsenek arról, más formában, egy más összefüggéseket is számításba vevő, várhatóan többszereplős, nemzetközi sorozatjelölés részeként ismételten benyújtsák-e.
Az elbírálás két fő szempontja a megjelölt helyszín "rendkívüli egyetemes értéke", illetve a pályázó ország által a hely értékeinek megőrzésére, bemutatására kidolgozott terv minősége.
Az Elba völgyének törlése a listáról azért került napirendre, mert az UNESCO véleményét figyelmen kívül hagyva a folyó fölött 600 méteres híd épül Drezda központjában. Macura Koicsiro, az UNESCO elnöke a tanácskozás kezdetén megjegyezte, hogy egy helyszín törlése "sohasem tekinthető kielégítő megoldásnak". Tavaly azonban töröltek egy ománi természetvédelmi élőhelyet a listáról - mert annak területét az emírség az eredeti tizedére csökkentette.
Megvizsgálják a tanácskozáson a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáját is. Ezen jelenleg 30 helyszínt tartanak nyilván, közülük egyeseket törölni fognak, mert időközben haladás történt a helyszín védelmét illetően, mások viszont rákerülnek a listára, nem egyszer éppen az érdekelt ország kérésére - ez ugyanis lehetőséget nyújt a hely megőrzését szolgáló támogatások elnyerésére.
A bizottság ülésének színhelye, a csütörtökön alapításának 400. évfordulóját ünneplő Québec óvárosa 1985-ben került fel a listára. A ma is francianyelvű várost Samuel de Champlain francia felfedező alapította 1608-ban.

