Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Boszorkányok szállják meg Szegedet

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2008. július 4. 10:31
Címkék: Vidék
Ismét megszállják a boszorkányok Szegedet. Tavaly hagyományteremtő szándékkal hívták életre a programot, amelyben idén már a jóslatok és a mágia mellett a boszorkányság történelme is szót kap. A július 9-én kezdődő ötnapos programsorozat alatt, a szegedi Árpád téren mindenki megismerkedhet a boszorkányhagyományokkal, a használt eszközökkel és legnevesebb képviselőikkel is.
Az első napon, szerdán a megnyitót követően a díszvendégek, Lui Padre mestermágus, Szegedi Erika Főboszorkány és Mária, a Viharsarok boszorkánya köszönti és áldja meg a résztvevőket. Ezzel kezdődik az öt napig tartó mágikus fesztivál.

A szervezők idén minden napot egy, a boszorkányok számára fontos személynek szentelnek. Így a nyitó nap Lucretia Borgia emlékét eleveníti fel, ekkor a bájitalokról és a gyógyító kövekről tanulhatnak az érdeklődők.

Csütörtökön Szent Amáta csodatételeit ismerhetik meg a résztvevők, illetve lesz gyógyítás kézrátétellel, vagy auratisztítás és időutazás. Pénteken Lilit, a boszorkányos szépség napja lesz. Ekkor lehetőség nyílik a boszorkányos ételek és italok kóstolására, és este a színpadra állnak azok a szegedi sportolók, akiket megáldanak az erővel rendelkező mágusok.

Szombaton Izabella, a XIV. századi francia varázslónő uralja majd a napot. Boszorkányszertartásokról és boszorkányperekről tudhatnak meg többet a térre kilátogatók. Ezen a napon lesz a feketemacska-szépségverseny, illetve az I. Szegedi Éjkirálynő-választás is.

A zárónapon a történelmi díszvendég Eugenius Évrarde XIV. századi alkimista lesz, s a bájitalokról és például az aranykészítésről tanulhatnak majd az érdeklődők. Vasárnap este egy igazi boszorkány esküvő zárja a programsorozatot.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t