Drasztikusan megszaporodhatnak az ufóészlelések
Az idei év első holdhónapjának 15. napjára eső lampionünnepet hétfőn tartják Kínában.
Nőnapi ajándék Zsanettnek: ártatlanok a rendőrök
Mai ítéletében felmentette a bíróság azt az öt rendőrt, akik nemi erőszakkal vádoltak.
Alkalmasak-e a művészetek a drogproblémák megelőzésére?
Szerinted van-e olyan, aki ne próbálta volna ki gyermekkorában – a tudatállapot öngerjesztéseként – hogy addig forgott körbe az udvaron, míg el nem szédült, hogy visszatartotta a lélegzetét ameddig csak tudta, vagy hogy gurult le a domboldalon fékezés nélkül?
Gondolat – ébresztők
Szerinted van-e olyan, aki ne próbálta volna ki gyermekkorában – a tudatállapot öngerjesztéseként – hogy addig forgott körbe az udvaron, míg el nem szédült, hogy visszatartotta a lélegzetét ameddig csak tudta, vagy hogy gurult le a domboldalon fékezés nélkül?
Fehér nőt akar az egri bika
Fehér párt keresnek a sokak által kedvelt Egri Bikavérnek. Keverjen, kavarjon, pályázzon!
Környezetvédelmi szemléletformálás az ELTE-n is
A rendkívül népszerű „Hulladékból Termék” című vándorkiállítás Magyarország legnagyobb egyetemére is ellátogat: 2010. március 9-18. között lesz megtekinthető az ELTE Lágymányosi Campusának déli épületében.
Veszélyes anyagok a fődíjat kapott termékben?
Magyar Termék Nagydíjat kaptak a Stella cég kozmetikumai. Szakértők szerint a benne lévő anyagok veszélyesek lehetnek.
Elhunyt Mihajlo Mihajlov
Elhunyt Mihajlo Mihajlov, a titói Jugoszlávia egyik legismertebb politikai máskéntgondolkodója, akit a kommunista hatalom évekre börtönbe vetett - jelentette a belgrádi média.
Pasimegőrzőbe adták a férfiakat
A világ a nőket ünnepli. Mi meg magunkat. Ezért megajándékoztam magam egy délutánnal, és lemerészkedtem a Gödörbe, hogy mindent megtudjak a női lét nehézségeiről.
A szexuális botrány a Vatikánig ér
A Vatikán szombaton közölte, hogy a világhírű regensburgi templomi fiúkórus tagjait még az előtt molesztláták, hogy Georg Ratzinger, a jelenlegi pápa bátyja átvette a társulat vezetését.
Neonácik után kutattak, rájuk támadtak
A szombati fővárosi antifasiszta megmozdulás tizenöt résztvevője összetűzésbe keveredett egy húsztagú külföldi csoporttal.
Az antifastiszták kiszorították a neonácikat a Hősök teréről
A romák elleni támadásokra emlékeztek pesten, ahol Kossuth téri tüntetők bántalmazással fenyegettek egy magát zsidónak mondó férfit a hírek szerint.
Keményebb fellépést várnak a szlovák Tokaj-ügyben a gazdák
A tokaji bor nevének védelmét azért kérik a helyi borosgazdák, mert a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az unióban.
Kulturális Főváros egy kávéscsészében
Legutóbbi pécsi látogatásunkkor elhatároztuk, hogy ezúttal hanyagoljuk a Kulturális Főváros Projektet, minden dilemmájával együtt, és kávéházi lesre indultunk helyette.
Megköveznék a delfint
Egy amerikai vallási közösség megkövezné Tilikumot, a kardszárnyú delfint, aki múlt héten rántotta mélybe idomárnőjét. A 40 éves nő életét vesztette.
Szexvideók miatt kerül börtönbe a BBC producere
A lakásában elrejtett kamerákkal vette fel titokban, ahogy tévés bemondókkal és rádiós riporterekkel szexel. A barátnője buktatta le.
Hipermarket a láp helyén? Nem értesz egyet? Bojkottálj !
19 civil szervezet hirdetett bojkottot a Dunakeszire tervezett Auchan bővítés ellen.
Légy zöld péntek délután, irány a Tűzraktér
Tanuld meg, hogy lehetsz környezettudatos a nagyvárosban is. Ebben segítenek a "zöldek", lesz Fair Trade kávézó, zene, tánc, mulatozás.
Budapest mint zöld főváros? Vicc vagy valóság?
17 város, köztük Budapest verseng az "Európa zöld fővárosa" címért.
Nem lesz cigi a nyári fesztiválokon?
Egy törvénymódosítás miatt idén januártól tilos dohányárut üzlethelyiségen kívül értékesíteni.
Gorillák a Marson?
Különös fotók kerültek elő a NASA-tól. Ön szerint is gorilla van a képen?

