Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Törőcsik Mari ebben az évadban még nem játszhat

2009. március 26.  14:01
Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Nemzeti Színház igazgatósága 2009. március 26-án 11 órától, ahol Alföldi Róbert és Törőcsik Mari nyilatkoztak az évad további érdekességeiről. A kortalan színésznő most kalap nélkül jelent meg, nevetve közölve: már túl idős hozzá.

Az igazgató elmondta, nem az információ visszatartása volt a cél az Amalfi hercegnő bemutatójával kapcsolatban, hanem bonyolult kérdéseket kellett megoldania a vezetőségnek.

A művésznő egészségi állapotára hivatkozva orvosai nem javasolták számára, hogy vállalja a fizikailag is megterhelő próbafolyamat kockázatát. Törőcsik Mari elmondta, az elmúlt egy hónapban kétszer is antibiotikum-kúrára fogták orvosai, és legyengült immunrendszere miatt nem játszhat ebben az évadban. Rendkívül sajnálja, hogy nem dolgozhat most az ifjú rendezővel, aki hihetetlen ragaszkodással küzdött a színésznőért, mert a produkcióhoz az „ő agyára lett volna szükség”, ám megígérte neki, ha a továbbiakban, bárhol Budapesten rendez, kétmondatos szerepet is örömmel vállal, mert nagyon szereti a lelkes, tehetséges fiatal művészeket.

Ennek következményeként Balázs Zoltán rendezésében május 15-én bemutatásra kerülő Amalfi hercegnő új koncepcióban kerül színpadra, új szereposztással. A művésznő szerepét, Bosolát Sinkó László fogja játszani.

Törőcsik Mari 2009 októberében Kaposvárott fog visszatérni a színpadra, Anatolij Vasziljev rendezésében Marguerete Duras Naphosszat a fákon főszerepében.

Ez a produkció nem jöhetne létre a Nemzeti Színház igazgatóságának nagylelkű gesztusa nélkül, hiszen a művésznő továbbra is a Nemzeti tagja. Az igazgató, bár szerette volna, ha az örökifjú színésznő Budapesten játszik először sajnálatos betegsége után, de Anatolij Vasziljev meggyőzte Alföldit. A bérletes előadások után Pesten is látható lesz a produkció, a következő tavasztól pedig ismét találkozhatunk Budapesten Törőcsik Marival.

WEBSTER: AMALFI HERCEGNŐ

Fordította: Vas István

Bosola Sinkó László
Ferdinánd László Zsolt
Bíboros Kulka János
Antonio Makranczi Zalán
Delio László Attila
Forobosco Szabó Kimmel Tamás
Malateste Marton Róbert
Pescara Orth Péter
Silvio Földi Ádám
Castruchio, orvos, hóhér Hollósi Frigyes
Amalfi Péterfy Bori
Júlia Bánfalvi Eszter
Cariola Söptei Andrea

Díszlettervező, jelmeztervező: Gombár Judit
Dramaturg: Góczán Judit
Súgó: Sütő Anikó
Ügyelő: Lencsés István, Géczy István
Zene: Sári László
Mozgás: Szőllősi András
A rendező munkatársa: Bencze Zsuzsa

Rendező:
Balázs Zoltán

Bemutató:
2009. május 15.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója