Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Orál morál

2009. május 8.  08:51
Negyedik alkalommal rendezi meg péntektől a budapesti Szkéné Színház az Alternatív Színházi Találkozót (ASZTAL), melyre ezúttal hét hazai és határon túli társulat előadásait hívták meg.

Regős János
Mint az ASZTAL válogatójaként és szervezőjeként is tevékenykedő Regős János igazgató elmondta, a tíznapos fesztiválra olyan vidéki és határon túli színházi műhelyeket hívtak meg, amelyek produkciói ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el a főváros közönségéhez. "Budapesten kívül kevés a független társulat, és azok is sokkal nehezebb körülmények között működnek, mint a fővárosiak" - jegyezte meg, hozzátéve: számos országos szinten kevésbé ismert produkció megérdemelné a szélesebb nyilvánosságot.

Május 8. és 17. között a Szkéné közönsége éppúgy találkozhat félhivatásos egyetemi műhelyek, mint profi színházi társulatok előadásaival. Több csapat azonban visszatérő vendégnek számít, így az ASZTAL-t hagyományosan a Janus Egyetemi Színpad (JESZ) indítja idén is. A pécsi társulat ezúttal három darabját hozta el: a Jorge Luis Borges Márk Evangéliuma című novellája alapján készült MRK VNGLM-ot, a Federico García Lorca művei nyomán írt Buster Keaton sétája című "élő némafilmet", valamint Friedrich Schiller Ármány és szerelem című klasszikusát.

A Czajlik József vezette, felvidéki Epopteia Társulás két kamara-előadással vesz részt a fesztiválon. Regős János megfogalmazása szerint Orál morál című darabjuk "a színházcsinálás, a színházi lét szatirikus megjelenítése", míg A nagyidai cigányok Arany János hasonló című elbeszélő költeményét dolgozza fel autentikus cigányzenével.

Shakespeare klasszikus tragédiáját adja elő O.T.H.E.L.L.O címmel a Szegedi Pinceszínház; a színrevitel különlegessége, hogy a többek között a kirekesztettségről szóló dráma címszerepét egy roma színész, Rácz László alakítja. A veszprémi Teleszterion Színházi Műhely Mihail Bulgakov Mester és Margaritáját adaptálta WHO-LAND című darabjában, míg a pécsi Apolló Színház Miguel Cervantes Don Quijotéját viszi színpadra Az igazság bajnoka címmel.

A Vendégségben Budapesten programsorozat keretében játssza a Szkénében a Danilo Kis délszláv író előtt tisztelgő Turbo Paradiso című darabját a szabadkai Urbán András Társulata, az ASZTAL utolsó előtti napján kétszer is. A fesztivált egy kísérletező kedvű debreceni társulat, a KonzervArtaudrium Gyurmázás című, "képzőművészeti ihletettségű" előadása zárja, melyben az avantgárd műhely egy fiatal orosz szerző, Vaszilij Szigarev Gyurma című munkáját dolgozza fel - mondta el a Szkéné vezetője.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója