Sajátos Shakespeare-adaptációval nyitnak Csíkszeredán
Két évvel ezelőtt nagy sikerrel játszották a Mesék az operettről című zenés előadást. Az idén ennek folytatását láthatja a közönség: Nemlaha György Mesék a musicalről című művét Csutka István koreográfus rendezi. William Shakespeare Szentivánéji álom című remekműve alapján Cári Tibor fiatal zeneszerző írt musicalt, ennek ősbemutatóját januárra tervezi a társulat a kolozsvári opera tehetséges rendezőjének, Szabó Emesének a közreműködésével - tájékoztatott Parászka Miklós.
Az évadot vígjátékkal zárják: Józsa Imre, a budapesti József Attila Színház, valamint Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín művésze alkot majd furcsa párt Neil Simon e címet viselő darabjában, Parászka Miklós rendezésében.
A Csíki Játékszín - a korábbi évadok hagyományát folytatva - a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal együttműködve, közösen kínál bérletes előadásokat a gyermekeknek. Az idén Budaházi Attila A halhatatlan herceg című mesejátékát mutatják be a szerző rendezésében. A székelyudvarhelyi társulat Tordon Ákos-Szilágyi Regina Skatulyácska című darabját játssza Szilágyi Regina rendezésében, a gyergyói társulat pedig Barabás Árpád rendezésében mutatja be Benedek Elek Többsincs királyfi című mesejátékát.
"Nem szeretnénk, ha a válság begyűrűzne a színházba, így bérleteinket változatlan áron kínáljuk" - hangsúlyozta az igazgató, hozzáfűzve, hogy továbbra is igényességre törekszenek, neves vendégművészeket is meg akarnak hívni.



