Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Székelyföldre mennek tanulni a magyar diákok

2009. szeptember 9.  14:03
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak mintegy egyharmada magyarországi diák - írta szerdán internetes oldalán a Szabadság című kolozsvári napilap.

A lap idézi Kovács Leventét, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem magyar tanszékének vezetőjét, aki keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt években nőtt az Európai Unióból, főként Magyarországról érkező érdeklődők, illetve hallgatók száma az erdélyi egyetemen. A tavaly felvettek 30 százaléka magyarországi, az érdeklődés pedig folyamatosan nő. 

Kovács Levente hozzátette, hogy egyre több nő jelentkezik a szakra, ezért szerinte a színészi szakma "elnőiesedéséről" lehet beszélni. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak 55 százalékát teszik ki a lányok.
Úgy gondoljuk, előbb-utóbb olyan színházat avathatunk fel, amely éppen ellenkezője lesz annak a shakespeare-i színháznak, amelyben csak férfiak játszottak. Most csupán nők lesznek, akik eljátsszák a férfiszerepeket is. Ez társadalmi jelenség – jegyezte meg Kovács Levente.

Ajánlott olvasmány
Budapest: Ellenség a kapuknál
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója