Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Kilenc bemutatót tervez a szatmárnémeti társulat

2009. szeptember 10.  10:16
Kilenc színházi és két bábszínházi bemutatót tervez a most kezdődő évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, és további két darab felújítását is tervezik.


Műfaji szempontból nagyon változatos az évadterv, ugyanis tragédia és komédia, operett és zenés "szociobörleszk", dráma és mesejáték egyaránt szerepel a palettán. "Figyelembe vettük, hogy vidéki színház lévén, minden közönségréteg megtalálhassa a neki tetszőt, részese lehessen annak az ünnepnek, amit színháznak hívunk" - hangsúlyozta az irodalmi titkár. 

A társulatépítés és az arculatformálás jegyében három előadást rendez a társulat új művészeti vezetője, Keresztes Attila. A színház két rendezője, Csurulya Csongor és Szilágyi Regina mellett vendégrendezőket is felkértek egy-egy produkció színrevitelére. Így Tasnádi Csaba "teremti" színpadra testvére, Tasnádi István Malacbefőtt című "szociobörleszkjét". Mohácsi János a Veszett fejsze című vígjátékot rendezi, Albu István, a kolozsvári BBTE Színművészeti és Televíziós Karának végzős hallgatója pedig színre állítja Kiss Csaba Hazatérés Dániába című tragédiáját. 

Az irodalmi titkár meggyőződését fejezte ki, hogy a most rajtoló évad a társulat megújulásának jegyében telik, újból Erdély kiemelkedő fontosságú színházává szeretnének válni. Az évad további előadásai között szerepel Csehov Három nővér című drámája (rendező Keresztes Attila); Tóth Ede A falu rossza című népszínműve (rendező Csurulya Csongor); Kálmán Imre Csárdáskirálynője (rendező Keresztes Attila); a Grimm testvérek Holle anyó című mesejátéka (rendező Szilágyi Regina); Matei Visniec Bohóc kerestetik című stúdió-előadása (rendező Csurulya Csongor); Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom mesejátéka (rendező Keresztes Attila). 

Két bábelőadás is szerepel a műsortervben. Benedek Elek Az égig érő fa című művét Szilágyi Regina viszi színre, a Grimm testvérek A brémai muzsikusok című bábelőadásának rendezője pedig Badacsonyi Angéla lesz. A két felújított darab Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című alkotása Szilágyi Regina rendezésében, valamint a Csurulya Csongor által színre vitt Munkácsi Miklós-produkció, a Mindhalálig Beatles.


Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója