Ismét ellátogat az öreg hölgy a József Attilába
A művész 1993 óta dolgozik újra Magyarországon általa gondosan válogatott, hivatásos táncosokkal, az ő vállalkozása az L. A. Dance Corporation elnevezésű együttes. Friedrich Dürrenmatt (1921-1990) svájci dráma- és prózaírónak az igazi világsikert az 1956-ban megjelent Az öreg hölgy látogatása című darab hozta meg, amelyből 1964-ben film is készült Ingrid Bergmannal és Anthony Quinn-nel a főszerepben.
A Magyarországon is gyakran játszott tragikomédiát Dürrenmatt morálfilozófiai gondolatainak legfrappánsabb megfogalmazásának tartják, a darab a pénz mindenhatóságába vetett hit, a megalkuvás, a gátlásnélküliség, a manipuláció pontos rajza.
A történet szerint Güllen város lakóinak egyhangú életében a legnagyobb eseménynek a pályaudvaron minden nap pontosan áthaladó vonatok számítanak. Az egykor szebb napokat látott város polgárai segélyekből vegetálnak, s reménykedve várják a milliárdosnő, Claire érkezését. Claire Zachanassian, az "öreg hölgy" visszatér szülővárosába, ahol a város polgárai, élükön a polgármesterrel, a pappal, a tanárral, a rendőrrel és Alfred Ill vegyeskereskedővel ünnepélyesen fogadják.
A József Attila Színházban Ladányi Andrea mellett a további szerepekben többek között Méhes László, Vándor Éva, Ullmann Mónika, Szabó Kimmel Tamás, Háda János, Kocsis Judit, Blazsovszky Ákos, Sztarenki Pál, Friedenthal Zoltán lép színpadra. A díszletet Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezte.



