Bemutatkoztak a zalaegerszegi jelöltek

A találkozó előtt sikerült szót váltani Besenczi Árpáddal (a fővárosi József Attila színház művésze), aki Sztankay István színművésszel mint a pályázat művészeti vezetőjével érkezett, valamint Tucsni Andrással, a színház irodalmi vezetőjével.
- Vannak zalai kötődéseim, rokonaim élnek itt, jómagam pécsi vagyok. Itt töltöttem katonaéveimet 1982-83-ban, ott voltam az akkor alakult színház első előadásain - mondta a budapesti pályázó. - Úgy érzem, hogy 44 évesen, két diplomával megpróbálkoznék valami mással, hiszen mindig is érdekelt a színház egésze, 1989-ben írt szakdolgozatom témája is a színházi struktúra válsága volt. A társulatot ismerem, az idei évad minden előadását láttam. Úgy érzem, meg tudnám mozgatni a Hevesi-színház világát.
A folytatást elolvashatja itt!



