Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Nyomozás indult a Vörösmarty Színházat felújító cég ellen

2009. december 10.  12:00
címkék: Színház
Csődbűntett gyanúja miatt a tatabányai városi ügyészség döntése alapján nyomozást kezdett a vám- és pénzügyőrség a székesfehérvári Vörösmarty Színházat 2005-ben felújító Baucont Zrt. ellen - közölte az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának honlapján szerdán Székesfehérvár önkormányzata.

A közlemény szerint a hírt Orosz István, a közgyűlés városi szolgáltatások
bizottságának elnöke sajtótájékoztatón jelentette be.
Székesfehérvár önkormányzata korábban csaknem félmilliárd forintos követelést támasztott a 3,3 milliárd forintos címzett támogatással, 4,5 milliárd forintos beruházással felújított teátrum felújítási munkálatait végző céggel szemben az elvégzett munka hiányosságai miatt. 

Mint azt korábban a színház megbízott tanácsadója - kizárólag csak az üzemeltető szempontjából nyilatkozva,- az MTI-nek elmondta, eddig 17 hibajegyzék készült. Az azokban rögzített hibákból 21 már a beruházás átadásakor ismert volt, de azóta sem javította ki a kivitelező, amely ellen időközben felszámolási eljárás indult.
A város önkormányzata a garanciális javítások költségeire nettó 440 millió forint kárigényt jelentett be, de a cég felszámolója annak századrészét ismerte csak el.
A legsürgetőbb hibák kijavítására az önkormányzat augusztusban lehívta a 36 millió forintos bankgaranciát. 

A Baucont Zrt. pedig ezért beperelte a várost, azt állítva, hogy a pénzt nem a színházra akarja költeni, holott már folyik a legsürgősebb munkákra kiírt közbeszerzési eljárás. A munkálatok fedezete pedig éppen a lehívott 36 millió forint - mondta el Orosz István. 

A városi szolgáltatások bizottságának elnöke szerint a megkezdett nyomozás célja az is, hogy kiderüljön, a felszámolás alatt álló cég tulajdonosai valóban külföldi offshore cégekbe mentették-e ki a hitelezők - köztük a székesfehérvári önkormányzat - követeléseinek kielégítésére szolgáló pénzt.
"Legalább ilyen fontos, hogy kiderüljön, milyen személyi és szervezeti háló, milyen politikai kapcsolatrendszer tette lehetővé azt, hogy a színház felújítása során közel félmilliárd forint eltűnhessen" - olvasható az Önkormányzati Sajtószolgálatnak elküldött közleményben.


Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója