Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Kiakadtak Besenczi Árpád jelölésén

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. december 14. 13:23
Nyílt levélben tiltakozik a Hevesi Sándor Színház társulata amiatt, hogy a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága - a szakmai bíráló bizottság és a színház kollektívájának döntése ellenében - Besenczi Árpádot javasolja a teátrum igazgatói posztjára.
Besenczi Árpád
A nyílt levélben, amelyet pénteken késő este, A revizor című darab bemutatóját követően olvasott fel a közönség előtt Farkas Ignác színművész, felidézik, hogy a társulat a jelöltek meghallgatása után rendezett titkos szavazáson 95 százalékos többséggel Tucsni András jelenlegi irodalmi vezető elképzeléseit támogatta.

Ugyancsak Tucsni Andrást jelölte első helyen - 6:2 arányban - az előadóművészeti törvény előírásainak megfelelően felállított szakmai bizottság is, amely Besenczi Árpádnak, a József Attila Színház művészének pályázatát csak a második helyre sorolta.

Ennek ellenére a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága, amely zárt ülésen tárgyalt a pályázatokról, Besenczi Árpád elképzeléseit látta meggyőzőbbnek.

A társulat álláspontja szerint a központi források folyamatos megnyirbálása, az országosan tapasztalható elszegényedés az elkövetkező két-három évben így is nehéz helyzetbe hozza az intézményt. "Óriási veszélyforrás ilyen periódusban vezetői tapasztalattal, belső támogatottsággal nem rendelkező személyeket állítani a város és a megye kulturális életét alapvetően és hosszú távon befolyásoló létesítmény élére. A Hevesi Sándor Színház nem eshet a vezetői tapasztalatlanságnak, a bizalom hiányának, egy minden ízében szakmaiatlan, politikai döntésnek áldozatául" - fogalmaz nyílt levelében a színház kollektívája.

A közönség felállva és vastapssal fogadta a bejelentést.

A zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága idén szeptemberben írt ki pályázatot a Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjának betöltésére. A felhívásra Besenczi Árpád, a József Attila Színház Jászai Mari-díjas, nívódíjas művésze, Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója - aki később visszavonta pályázatát -, Falussy Lilla, aki 2003 és 2005 között dramaturgként dolgozott a zalaegerszegi színházban, valamint Tucsni András, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője jelentkezett, aki 1982 óta tagja a társulatnak.

A végső döntést a zalaegerszegi közgyűlés december 17-én, zárt ülésen hozza meg. Addig minden előadás előtt felolvassa egy-egy színművész a nyílt levelet.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t