Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Pénzhiány miatt marad el a színházi premier

2010. január 22.  15:07
címkék: SzínházVajdaság
Bár a szerb művelődési miniszter szerdán jelentette be, hogy 2010-ben több pénz jut a kultúrára, az Újvidéki színház a darabokra szánt támogatásnak csak a felét kapta meg.

 
Öt helyett négy bemutatót tart meg az Újvidéki Színház, mivel csak a produkciókra szánt pénzösszeg felét kapja meg a szerb költségvetésből. Emiatt a Mágnás Miska premierje elmarad.

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban Nebojsa Bradic szerb művelődési miniszter szerdán azt jelentette be, hogy az idén valamennyivel több pénz jut a kultúrára, mint tavaly, a vajdasági város által alapított kulturális intézményekben azonban éppen ellenkező helyezettel próbálnak megbirkózni.

"Kevesebb pénz jut az Újvidéki Színház társulatának is" - írta pénteken internetes oldalán a Magyar Szó című vajdasági napilap László Sándor igazgatóra hivatkozva. A színigazgató a lapnak elmondta: nem csak az újvidéki magyar színházat érinti az idei pénzügyi megszorítás, amelyről a múlt héten értesült a társulat.

A tervezett öt produkció közül egyről, a leglátványosabbnak és legköltségesebbnek ígérkező előadásról, a Mágnás Miskáról kénytelenek lemondani. Szintén a pénzhiány miatt egy előadást megváltoztattak, hogy kevésbé igényes díszlettel, kisebb létszámmal is színre lehessen vinni. A további két előadás esetében is igyekeznek egyszerűsíteni a rendezőkkel folytatott megbeszélések alapján.

"Mint társulat igyekszünk nem megadni magunkat, de azért tudni kell, hogy lelkesedésből, hitből sem lehet mindig színházat csinálni" – jelentette ki az igazgató a Magyar Szónak.
Szólj hozzá!

A Kultúrpart programajánlója