Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Perbe fogták Madáchot

2010. február 8.  09:25
AA Madách Színház Nonprofit Kft. jegyértékesítő programra kiírt egyszerű közbeszerzése kapcsán 500 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a színházat, mivel az ellentmondásosan határozta meg a közbeszerzés tartalmát.

A Madách Színház még 2008 tavaszán indította el a közbeszerzést, azzal a céllal, hogy számítógépes - internetes - jegy- és bérlet értékesítő programcsomagot vásároljon. A felhívás mellé készített dokumentációt három cég, a Jegymester Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Interticket Kft. és az Origo Zrt. vásárolta meg.

A dokumentációból kitűnt, hogy az ajánlatkérő a meglévő hőpapíros nyomtatóival akarta továbbra is kiadni a jegyeket, bérleteket, de azokra vonalkódot kért, amely az előadás pontos időpontját, címét, helyét, a jegy árát, és a pénztáros kódját tartalmazza. További feltétel volt, hogy a jegy mindenben feleljen meg az adó jogszabályoknak és adóhivatali elvárásoknak, és feleljen meg a szigorú számadású nyomtatványokkal kapcsolatos feltételeknek. Ugyanakkor kimondta, hogy a színház nyugtaadásra nem köteles, és pénztárgéppel nem lehet pályázni.

Ezek voltak az egymásnak ellentmondó feladatok, ugyan is a szigorú számadású nyomtatvány ebben az esetben a nyugta, azt pedig pénztárgéppel lehet adni. Végül csak az Interticket Kft. vállalta a veszélyt, és adott be ajánlatot, ugyanakkor a Jegymester Kft. a KDB-hez fordult.

A KDB a Jegymester fellebbezése után második eljárásában megállapította: "az ajánlatkérő jogsértést követett el, mert a kiírást oly módon határozta meg, hogy azzal az olyan ajánlattevőket, akik az adózással és nyilvántartással, valamint a szigorú számadású bizonylatok kezelésével kapcsolatos valamennyi előírásnak és az érvényben lévő PM és APEH utasításoknak megfelelő ajánlatot akartak tenni, az eljárásból kizárta."
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója