Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

Elhunyt Szilágyi Dezső

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 9. 10:50
Hétfő délután, életének 88. évében Budapesten elhunyt Szilágyi Dezső Kossuth-díjas bábművész, író, az Állami Bábszínház egykori legendás igazgatója.
A Kossuth-díjas, kiváló művész 34 évig volt a jogelőd Állami Bábszínház igazgatója. Szilágyi Dezső elméleti munkásságával is kitűnt mint nemzetközi hírű bábesztétikai szakíró, emellett az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) magyar tagozatának elnöki tisztét is betöltötte.

Szilágyi Dezső 1922. augusztus 22-én született Gyulán; egyetemi tanulmányait 1948-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán fejezte be.
Harmincnégy évig (1958 és 1992 között) vezette az Állami Bábszínházat, munkássága során bábszínpadra adaptálta számtalan gyerekdarab mellett a teátrum felnőtteknek készült klasszikus produkcióit - Szentivánéji álom, Vihar, Fából faragott királyfi, Petruska, A csodálatos mandarin, Háry János -, amelyek bejárták az egész világot.

A neves szakember lehetőséget teremtett olyan modern művészi kísérletekre, mint Beckett Jelenet szöveg nélkül vagy Ligeti Aventures című bábpantomimjai, de Mrozek és Dürrenmatt első magyarországi bemutatói is az Állami Bábszínházban jöttek létre. Igazgatása alatt érte el az együttes, hogy a bábszínház a magyar színházművészet elismert, egyenrangú része lett - hangsúlyozza az intézmény kommünikéje.

Szilágyi Dezsőnek jelentős szerepe volt a magyar bábszínészképzés megteremtésében is, a 'kiváló művész' címmel 1973-ban, Kossuth-díjjal 1980-ban tüntették ki. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodájának közlése szerint Szilágyi Dezsőt a tárca saját halottjának tekinti.

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t