Vécsei Anna

2010. március 28.  11:00

Egy jó bohózat érdekes, meglepő, sokszereplős, fordulatos és persze szórakoztató. És jó a ritmusa. Minél gyorsabb, annál jobb. Ha bohózatot nézünk, nem olyan fontos, hogy együtt érezzünk a szereplőkkel, hiszen ők sem éreznek együtt egymással. Szükségtelen, hogy marcangoljon minket a bűntudat azért, mert nem sajnáljuk őket, ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy a végén sem történik majd semmiféle tragédia.

Esendő, sőt, gyakran ügyetlen figurák ezek a bohózati karakterek, akik akár csalnak, akár megcsalatnak, mindenképpen egy több felvonáson keresztül húzódó grandiózus bújócska résztvevőivé válnak. Nincsenek nagyszerű céljaik, de a ravaszkodásuk, vagy éppen az ostobaságuk érdekessé teszi őket a szemünkben. Szeretünk bűntudat nélkül nevetni rajtuk, és (képzelt) fölényünk tudatában könnyebben meg is bocsátunk nekik, mint tragikus társaiknak.
Heltai Naftalinja abban különbözik a tipikus, Feydeau nevével fémjelzett francia bohózattól, hogy itt a nő is éppen olyan hűtlen, mint a férfi. Míg a nagy francia bohózatíró feleségei csak fenyegetőznek a visszavágással, Heltai asszonyai korántsem tétlenek.

Terka és Manci is tudják, hogy a férjeik megcsalják őket, és a keserű pirulát megédesítendő hamarosan maguk is romantikus kalandok után néznek. De az ő tetteik éppúgy következményekkel járnak, ahogyan az a férfiak esetében is történni szokott. A félrelépések, titkos randevúk mindenféle bonyodalmakhoz és félreértésekhez vezetnek, a félreértések pedig zavarhoz - a színpadon, de annál nagyobb nevetésekhez a nézőtéren.

A házaspár mindkét tagja csal, de csal az anya és az apa is. Hazudik a házmester és hazudik a lakásba „két leányával” suttyomban beköltöző, tiszteletre méltó Kabóczáné.

Az előadás fő kérdése, hogy hogyan lehetséges, hogy a naftalinnal fertőtlenített szekrénybe Terka szeretője bújt be, de mikor legközelebb kinyitják az ajtaját, már egy csinos nő, bizonyos Patkány Etus lép ki belőle…?

Heltai talán legnépszerűbb bohózata a Radnóti Színházban némileg felturbózva került színre. A Darvas-Várady szerzőpáros zenéjével (egyébként a mű eredetileg is tartalmazott zenei kíséretre igényt tartó Heltai verseket, melyeknek egy része felhangzik a jelenlegi előadásban is) megspékelt darabban a szinte abszurdba hajló bolondozás, hangsúlyos karikírozás kapta a főszerepet. Legalábbis ezt a benyomást erősíti, a betétszámokhoz készült - nem annyira szerencsés - kissé szögletes és repetitív koreográfia, ami a zenével és a bohózati sajátosságokkal karöltve már a túlságig vitt banalitás felé billenti a mérleget.

Pedig egy bohózat csak látszatra felhőtlen bolondozás, valójában nagyon is szigorú szabályai vannak. Nem könnyű műfaj, és persze nem is mindenkinek áll egyformán jól egy-egy bohózati karakter. Csányi Sándor jól hozza a kissé bugyuta, nem is túl erkölcsös férjet, Szervét Tibor pedig valósággal lubickol a vén kecske is megnyalná a sót-típusú apósszerepben. Kováts Adél és Patkány Etus egymásra találása is kifejezetten jól áll az előadásnak, ahogyan a bonyodalom fokozódása, az emberi viszonyok összegubancolódása, és a meghökkentő megoldást követő vidám, táncos finálé is.

R: Szabó Máté
Sz: Csányi Sándor, Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, Szervét Tibor, Martin Márta, Kováts Adél, Gyabronka József, Borbás Gabi, Petrik Andrea, Kakasy Dóra
Heltai Jenő: Naftalin

Bemutató: 2010. márc. 21

További időpontok: márc. 25. (CS), 29 (H) és április 3. (SZO), 6. (K), 18. (V), 24. (SZO) 19:00