Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Elhunyt Csaba Zita

2010. március 30.  10:50
A Pécsi Nemzeti Színház és a Magyar Színházi Társaság mély fájdalommal tudatja, hogy életének 69. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott Csaba Zita, a színház főtitkára.

1972 óta tagja a társulatnak, először gazdasági ügyintézőként, majd 1977-től művészeti titkárként tevékenykedett.

1983 óta a színház főtitkára, a Pécsi Nemzeti Színház meghatározó egyénisége.

Közel négy évtizedes tevékenységét az egész magyar színházi társadalom ismerte és elismerte, nagyra becsülte.

Valamennyi magyar színházban etalonként ejtették ki a nevét, valamennyi magyar társulat vezetőivel, titkárságával kiváló kapcsolatokat ápolt. Munkásságát 1981-ben "Kiváló Munkáért" kitüntetéssel ismerték el, 1992-ben a Magyar Színházi Társaság a Bálint Lajos Vándorgyűrűt adományozta részére. 1996-ban a "Pécsi Nemzeti Színházért" -Nívódíjban részesült, majd a társulat 2003-ban a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjává nyilvánította.

Legutóbb, a 2009/2010-es színházi évad nyitó-társulati ülésén már nagybetegen, az egy emberként felálló társulat szűnni nem akaró vastapsa közepette vehette át a színház művészei által alapított Hívó-díjat, melyet a színművészek titkos szavazással ítélnek oda a művészi munkásságukat háttérből legjobban elősegítő személyiségnek...

Csaba Zitát a Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, temetése 2010. április 7-én, szerdán 14.00 órakor lesz a Pécsi Központi Temetőben.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója