Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Botrány! Miskolcon már a színházba is rendőrrel mennek

MTI
2010. április 10.  12:45
címkék: BibliaSzínház
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója darabot írt és főszerepet kapott a darabban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója írta és játssza Noé főszerepét abban a musicalben, amelynek ősbemutatóját péntek este tartották a miskolci Művészetek Házában.

Az Albert Tamás rendőr-százados által írt Noé Bárkája, avagy az özönvíz legendája című darab a Musical Műhely Miskolc társulatának színházi produkciója. A musical a klasszikus bibliai történetet dolgozza fel, modern felfogásban. A legendát aláfestő muzsika ugyanis tartalmaz például rock és rap elemeket is.

A darab érdekessége, hogy a forgatókönyvet és a zeneszerzést a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának főnyomozója jegyzi. Emellett kuriózum, hogy a nyomozó felesége (Koldus), és kislánya (Tigris) is fellép a musicalben. Sőt a sminkmester szerepét Vozár Viktória rendőr-törzszászlós a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója kapta - mondta el Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A két felvonásos és 43 szereplőt felvonultató előadást a Miskolci Nemzeti Színház Déryné díjas színművésze, Fandl Ferenc rendezte.
Atervek szerint a darabot Borsod megye több pontján is bemutatják a következő időszakban.

Itt nézhet játszó rendőröket.
Forrás: MTI

Hozzászólások

2 hozzászólás

critic  2010. április 10.  16:01

És ez miért botrány?

ABC  2011. május 7.  10:56

Gratulálok a nyomozó úrnak és családjának, remélem, hogy a közrend-közbiztonság védelme érdekében is maximálisan kifejti áldásos tevékenységét.További sok sikert a művészet területén. Feltehető, hogy akinek hivatali munkaideje és forrónyomos szolgálati beosztása mellett marad ideje irodalmi tevékenységre annak a profilozó oldala is legalább olyan erős! Tisztelettel: ABC aki 6 belügyminiszter alatt szolgált 21 évig a cégnél.

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója