Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Már színházba sem járhat a kisebbség

2010. május 4.  11:40
címkék: GazdaságTolna megye
Jelentősen, 21 millió forinttal csökkent idén a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) állami támogatása; a társulat vezetője szerint ha nem jutnak pályázati forráshoz, szeptembertől nem tudnak új produkciókat bemutatni.

DBU a 2009-es 67 millió forinttal szemben az idén 46 millió forint állami támogatást kap. Kőfalvi Aranka, a Tolna megyei önkormányzati hivatal pénzügyi osztályvezetője Tájékoztatásából kiderült, hogy bár a fenntartó Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Tolna Megyei Önkormányzat a tavalyi 21-21 millió forintos hozzájárulását 4-4 millió forinttal növelte, a színház költségvetése így is elmarad a tavalyitól. A büdzsé 2010-ben 105 millió forint, ami 9 millió forintos saját bevételt is tartalmaz.

A támogatás csökkenése annak eredménye, hogy idén az előadóművészeti törvény alapján a negyedik kategóriába sorolták a DBU-t. A színház akkor kerülhetne a magasabb finanszírozást jelentő első kategóriába, ha évente legalább 180 előadást tartana.

A német színház 2009-ben 13 ezer néző előtt 144 saját előadást mutatott be, ebből hetvenet játszottak Szekszárdon, hetvennégyet vendégként vagy "tájolás" keretében.

Frank Ildikó, a színház igazgatója elmondta: évente 150-160 előadást terveznek, ez a szám az idén is meglesz, a 180 előadást azonban nem tudják elérni. Ez 5-6 fős társulattal, egy játszóhellyel szinte lehetetlen - tette hozzá.
A társulat vezetője megjegyezte, hogy a színház egy 30 millió forintos művészeti támogatástól is elesik, így az idén hiányzó összeg 55-60 millió forint lehet. Mint mondta, abban bíznak, hogy pályázati támogatásból sikerül pótolniuk a kieső bevételt.

"Ha a pályázataink nem lesznek sikeresek, szeptembertől valószínűleg nem lesznek új produkciók" - mondta Frank Ildikó.

A DBU idén négy bemutatót tervez: Goldoni Mirandolina című komédiáját, Garay Obsitos című színművének és Kodály Háry-szvitjének adaptációját, egy musicalt, illetve egy vagy két kétszereplős darabot állítanának színpadra.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója