Dob+Basszus Live a Quimbyvel

A Dob+Basszus Live-ban szó lesz a zenekaron belüli dinamikáról és szereposztásról, kiderül, hogy a koncert előtti percekben mi történik a színfalak mögött, valamint arról is mesélnek a fiúk, hogy szerintük hol tartanak majd 19 év múlva. Ismét érkeznek olyan vendégek, akik valamilyen oknál fogva különös szerepet töltöttek be a zenekar életében. Az est első vendége Harcsa Veronika lesz, aki mesél a Quimbyhez fűződő emlékeiről, sőt, egy dal erejéig be is száll a zenekarba énekelni.
Az együttes egyik dalát a kitűnő költő, Háy János értelmezi majd át. A zenekar ott helyben találkozik először az új szöveggel, amit egyből elő is kell majd adniuk. A zseniális riporterpáros, Mucsi Zoltán és Scherer Péter erre az estére is oknyomozó riporttal készülnek, valamint a Vének Tanácsa is meghozza ítéletét a zenekarról.

A nyári szezonban a Bárka Színházból Siófokra, a Coke Club színpadára költözik a Dob+Basszus Live. A Coke Club és az MTV Icon idei ikonjainak, Ákos és Nagy Feró élveboncolására kerül sor a tisztelgő koncertek előtti péntekeken. Július 9-én Ákos, július 30-án pedig Nagy Feró lesz a vendége Lévai Balázsnak a Coke Club-ban.



