Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Elhunyt Végvári Tamás

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. május 17. 08:45
MTI
Rövid, súlyos betegség után életének 73. évében vasárnap elhunyt Végvári Tamás
A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyvenéves pályája során a pécsi Nemzeti, a veszprémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez.

A színház tájékoztatása szerint főbb szerepei voltak Shakespeare Hamletjének címszerepe, Csehov: Három nővér című darabjában Prozorov, Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című művéből a Színész, Tábori György: Mein Kapf című darabjában Herzl, Kusán: Galócza című művéből Galócza, Csehov: Sirály című darabjából Szorin.
Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor.


Mintegy száz filmben és tv-játékban játszott. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében.

Végvári Tamás 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is. Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t