Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Portugál 300-szor

2010. június 4.  21:00
A Katona József Színház 2010. június 7-én este tartja a Portugál 300. előadását.

A Katona József Színház 2010. június 7-én este tartja a Portugál 300. előadását.

Egressy Zoltán darabját 1998. októberében mutatták be a Kamrában, ahonnan a nagy sikernek és érdeklődésnek köszönhetően 2003. nyarán költözött át a nagyszínházba, s ugyanekkor ünnepelték a produkció 150. előadását is.



A Lukáts Andor rendezte előadásban a bemutató óta szerepel Pelsőczy Réka, Csuja Imre, Bán János, Lengyel Ferenc, Takátsy Péter, Ónodi Eszter, Szirtes Ági és Varga Zoltán (az utóbbiak az Asszony és Sátán szerepéért az 1998/1999 évad végén színikritikusok elismerésében részesültek).
Hajduk Károly, a produkció főszereplője, pedig Bece szerepét 2003. szeptember 27-én, a 153. előadáson alakította először.

A Portugál mára a Katona József Színház legtöbbet játszott előadása. A Top Dogs az idei évad végén 241. alkalommal, a régebbi produkciók közül pedig a legendás Három nővér került legtöbbször színre, amelynek 238. és egyben utolsó előadása 1994. február 6-án volt.



Az eltelt 12 évben a Portugál vendégszerepelt Magyarországon Gödöllőn, Győrben, Szentendrén, Szombathelyen, Tatán, Orosházán, Dunaújvárosban, Nyíregyházán, Siófokon és a legutóbbi alkalommal Inotán, külföldi turnéjai során pedig Pozsonyban, Strasbourgban, Pilsenben és Stuttgartban.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója