Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Kortárs népszínház művészi értékkel

2010. szeptember 22.  10:00
Az eladhatóság és a művészeti érték közötti egyensúlyt kívánja kialakítani az új évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

forrás: haragtarsulat.ro
Olyan kortárs népszínházat kell csinálnunk, amelyben nem sérül a művészi érték, miközben bérletekből és jegyeladásból tartjuk fenn magunkat, és a gazdasági válság közepette tudomásul kell venni a nézői elvárásokat - mondta Keresztes Attila rendező, a társulat vezetője az MTI-nek.

A szatmárnémeti társulat idei műsortervében szerepel Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátéka Keresztes Attila rendezésében, és ugyancsak ő rendezi Fred Ebb, Bob Fosse és John Kander Chicago című musicaljét. A szegedi Bodolay Géza viszi színre David Hirson A bohóc című színművét, Szilágyi Regina pedig Dés László, Geszti Péter és Békés Pál A dzsungel könyve című produkcióját állítja színpadra. Műsoron szerepel továbbá Nemes Nagy Ágnes-Novák János Bors néni című nagyszínházi előadása (a rendező itt is Szilágyi Regina), Füst Milán Boldogtalanok című színműve Radu Afrim rendezésében, valamint Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című zenés mesejátéka, amelyet szintén Keresztes Attila rendez.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Bocsárdi László rendezésében mutatják be A csoda című játékot, amelyet Tamási Áron Énekes madár című színjátéka alapján írtak. Lesznek stúdióelőadások is, ezek között Mikó Csaba Testínség (rendező: Szilágyi Regina) és Sławomir Mrozek Tangó (rendező: Keresztes Attila) című alkotását láthatja a közönség. Az évad során a kolozsvári társulat vendégjátéka is szerepel a műsorban: a nyolc éve színre vitt Marie Jones Kövekkel a zsebében című színműve.

Terveznek felolvasószínházat is Szatmárnémetiben, Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefői című alkotását István István rendezi. A kisgyermekeknek bábelőadásokat tartanak, a Terülj-terülj asztalkám, valamint a Boszorkány születik című produkciót.

Keresztes Attila végül elmondta, hogy felújítják Kálmán Imre Csárdáskirálynő, valamint Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című darabját is.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója