Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Nehéz helyzetben az orosz színház

2010. december 10.  17:00
Moszkvában szárnyra kapott hírek szerint Jurij Ljubimov neves rendező el akarja hagyni az általa alapított legendás Taganka színházat; az állítást cáfolták ugyan, a távozás mégis elképzelhető a jövőben.

forrás: picasa
A feltételezés onnan eredt, hogy a 93 éves Ljubimov a Színházkedvelők Csillaga elnevezésű díj átadásán a szokásos köszönőbeszéd helyett arról panaszkodott, hogy a mai Oroszországban egy repertoárszínház nem tud működni, hatalmas bürokráciával kell megküzdenie, és a színészek a rossz fizetések miatt fegyelmezetlenek, előnyben részesítik a mellékes kereseti lehetőségeket.

Ljubimov bejelentette: ilyen körülmények között kész megválni főrendezői beosztásától.

A mester távozásának hírét a Taganka honlapján siettek megcáfolni, és nyilatkozott a mester magyar felesége is; néhány lap ezzel összefüggésben arról írt, a Tagankán a problémákat nem utolsósorban az okozza, hogy a rendező a színház tulajdonképpeni irányítását nagyrészt nejére hagyta.

A rendező maga végül pénteken szólalt meg a BBC orosz honlapjának. Mint elmondta, régóta felvetődött benne a lemondás gondolata, mert nagyon nehéz körülmények között dolgozik a finanszírozási nehézségek miatt, illetve azért is, mert állandóan győzködnie kell feletteseit, a moszkvai városi önkormányzat kulturális osztályát.

„Nem jók a kapcsolatok Szergej Hudjakovval, az osztály vezetőjével, aki előírja nekem, mit kell csinálnom, és mit nem csinálhatok, miközben abszolút nem ért azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel foglalkozik, és mindez teljesen értelmetlenné teszi az együttműködést" — fogalmazott Ljubimov.

A rendező leszögezte: nem ért egyet azzal, hogy a színészek az előadások társalkotói. „Magam dolgozom ki a kompozícióimat, én állítom össze hozzá a csapatot, és annak engedelmeskednie kell" — jegyezte meg.

Ljubimov szerint a baj az, hogy nem akarnak vele együttműködni, és ő sem akar együttműködni, ezért a nyár elején benyújtotta lemondását. Előbb szóban, majd miután hiába próbálták lebeszélni, írásban is. Abban maradtak azonban, hogy mindent befejez, amin dolgozik — a következő bemutató a mester születésnapján egy Csehov-mű alapján készülő előadás lesz —, és elmegy a színházzal Ukrajnában, Olaszországban, Dél-Koreában és Csehországban tervezett vendégfellépésekre.

Vagyis továbbra sem egészen világos, mit hoz a jövő a Taganka és Ljubimov életében, csak annyi biztos, hogy a neves rendező még dolgozik és a Színházkedvelők Csillaga ünnepségen a Csillagok együttállása díjat vette át Tonino Guerra — Fellini és Antonioni Moszkvában rendkívül népszerű forgatókönyvírója — Méz című darabjának rendezéséért.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója