Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Jézus Magyarpolányba költözik

2011. június 7.  20:00
Idén pünkösdkor immár tizenegyedik alkalommal elevenedik meg Jézus szenvedéstörténete a Polányi Passióban a falu lakóinak előadásában, elhivatott profik segítségével, egyedülállóan maradandó élményt nyújtva hívőknek, és intellektuális élményt keresőknek egyaránt.

Magyarpolány – természeti, építészeti, kulturális adottságaira és hagyományaira építve – több éve ad otthont az Európában egyedülálló passiójátéknak, melynek bemutatójára minden évben a pünkösdi ünnepségek keretében kerül sor.



A passió helyszíne az 1761-ben, Szent László király tiszteletére épített, copfstílusú templom előtti tér és az 1770 körül kialakított, a település fölé emelkedő Kálvária-domb. A 400 fős nézőterű szabadtéri színpadon megelevenedik Jézus története, amelyet egy majd 160 fős szereplőgárda előadása tesz élményszerűvé.

A magyarpolányi passiójáték különlegessége, hogy a közösség elhatározása révén a falu lakói alkották meg a passiót, akik saját fizikai létükkel szerettek volna hozzájárulni az előadás sikeréhez. E merész elhatározás mára a tradíció alapjait jelenti, melyet nemzetközi szinten is elismernek. Magyarpolány ugyanis az Európai Passiószövetség egyik magyar tagjaként 2001-re elnyerte a szövetség nemzetközi találkozójának rendezési jogát.

A passiójáték megtekintése mellett sokrétű és gazdag programsorozat várja az érdeklődőket a Polányi Pünkösdi Ünnepségeken, amely az évek során összművészeti fesztivállá formálódott. A Jézust alakító Keresztes János is - aki egyébként az egyetlen profi színész a társulatban - már nem csak egy szerepnek, hanem szívügyének tekinti a passiójátékot, nem véletlen, hogy a falu lakói tiszteletbeli polányivá fogadták.

Közreműködnek: Magyarpolány lakói, a Padragi Bányász Férfikórus, valamint a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Dalkör

Előadatik a templomtéren:
június 10. (péntek)
június 11. (szombat)
június 12. (vasárnap)
június 17. (péntek)
június 18. (szombat)

Az előadások 21 órakor kezdődnek

Jegyek elővételben: 2000 Ft, a helyszínen: 2200 Ft

A jegyek elővételben rendelhetők és vásárolhatók április 1-től munkanapokon 9-16 óráig a 88/231-460-as telefonszámon és 16-20 óráig a 30/385-9529-es mobilszámon.

További információt itt találhatnak.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója