Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Ma Kutya úr ünnepelne

2011. július 19.  08:00
Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, illetve a Kutyu.

A Nemzet Színésze, a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakító Raksányi Gellért 1925. július 19-én Raksányi Árpád és Durkó Margit fiaként született Szigetváron.

Dunántúli családból származik, melynek nemessége a XIII. századból datálódik. Felmenői értelmiségiek, a közélet jeles szereplői, ő viszont színész lett, minden akadály ellenére.

1947-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, végül a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül itt játszott, 1989-től a társulat örökös tagjaként.

Átélte a 20. századi magyar színjátszás keserveit és örömeit. Mellőzték és ünnepelték. "1944-ben léptem először színpadra... Rumlis világ volt, bomba robbant az előadás alatt. Aztán egy kis sérüléssel, egy kis fogolytáborral megúsztam, elindult az élet, színészóriásokkal hozott össze a sors a Nemzeti Színházban".

Jó pályakezdés után zord idők jártak rá, tehetségéhez méltatlan szerepeket kapott. De mint „előadásmentő”, kitűnő memóriájú színész, hozzájutott egy-egy neki való figurához is.

Több mint ötven filmben és televíziós produkcióban szerepelt. Felejthetetlen alakítása a türelmes és a munkájára büszke gondnoka, Kutya úr (tisztességes nevén Hegyi Bernát) a Szomszédok című tévéfilmsorozatban. Raksányi, aki ekkor már igazi színészlegendának számított, saját becenevén szerepelhetett a sorozatban.

A legenda szerint hároméves volt, amikor egy vadászaton kutyák hívták fel a hajtók figyelmét az eltévedt kis Gellértre, innen származott a ragadványnév.

Ezzel szemben Raksányi Gellért ezt mondta: "Kitalálhatnék érdekes történetet erre, például azt, hogy hároméves koromban lemaradtam a vadászatról, majdnem „megsréteztek”, de a kutyák megmentették kispajtásukat... De nem. A tábori kórházban kaptam egy levelet azzal a címzéssel, hogy édes kis kutyám... Így került át a szakmába és ragadt rám a Kutya név. "

Jelentősebb színpadi szerepei között volt Biberach (Katona József: Bánk bán), Szmirnov (Csehov: A medve), a postás. Illyés Gyula Fáklyalángjában (1963) Horváth Mihály, Csurka István: Döglött aknák című darabjában az orvos szerepét játszotta.Játszott többek között a Rákóczi hadnagya (1953), a Kristóf, a magánzó (1965) a Húsz óra (1965) című filmben, a Rózsa Sándor című tv-sorozatban. 2000-től a Magyar Színházban játszott.

A cikk folytatásához katt!
Forrás: Mi van ma?
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója